Képtelen felszámolni a migráns bandaháborúkat a svéd kormány

Vágólapra másolva!
Csupán a svéd választók 8 százaléka gondolja úgy, hogy a baloldali, bevándorláspárti kormány képes lesz betartani az ígéretét, és hat hónap alatt visszaszorítja az utcai erőszakot és a bandaháborúkat, derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Stefan Löfven szociáldemokrata miniszterelnök ígéretében azonban alig bíznak a svédek, amin az sem segített, hogy nemrég arról beszélt, hogy – szerinte – nincs összefüggés a tömeges migráció és a bűnözés növekedése között, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A felmérést a Sifo nevű közvélemény-kutató cég végezte.

Eszerint

a svéd szavazók 88 százaléka úgy gondolja, hogy az erőszak nem fog csökkeni, sőt növekedni fog a következő hónapokban.

Forrás: V4NA

Toivo Sjörén a kutatást végző cég egyik vezetője az Expressennek elmondta, hogy a hatalmon lévő szociáldemokraták számára komoly problémát jelenthet, ha a választók teljesen elvesztik bizalmukat a kormányban és a rendőrségben, mivel a hatóságok és az adminisztráció nem képesek kezelni az utcai csoportos erőszakhullámot, illetve a bandák közötti összecsapásokat.

Az elkövetők az esetek többségében pedig migránsok, vagy migráns hátterűek.

A felmérést egyébként két héttel azután készítették, hogy a bevándorláspárti Stefan Löfven miniszterelnök kijelentette, – szerinte – nincs kapcsolat a tömeges migráció és az egyre gyakoribb erőszakos bűncselekmények között.

A miniszterelnök szavai nagy felháborodást váltottak ki.

Stefan Löfven Forrás: AFP/Thierry Charlier

Végül újabb interjút adott, ahol már arról beszélt, hogy

Elmondása alapján az ország nem volt felkészülve rá, hogy az erőszak ilyen szinten jelenik majd meg a közösségekben.

A svéd társadalomban jelenleg soha nem látott szinten van jelen az erőszak.

A Svéd Honvédelmi Egyetem jelentése szerint

egyes bevándorlók lakta kerületekben már teljesen átvették a hatalmat a bandák, amelyek főleg fiatal és első- vagy második generációs migránsokból állnak.

Ahogy azt korábban többször megírtuk, Svédországban migránsbandák háborúja szedi áldozatait. Évek óra rengeteg a kézigránáttal végrehajtott támadás, amiknek nem csak bandatagok, hanem ártatlan civilek is áldozatul esnek.

Robbantás Linkopingben Forrás: AFP/Jeppe Gustafsson

Egy veterán rendőrtiszt, Peter Springare 2017-ben elkeseredésében a Facebookon egy indulatos posztot írt, amiben felhívta a figyelmet arra, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetői elsöprő többségben muszlim bevándorlók. Miután a posztot több tízezren megosztották, az ügyészség két vizsgálatot is indított ellene, rasszizmussal vádolták. Pedig Springare csak azt osztotta meg, honnan jöttek az elkövetők: „Irak, Irak, Törökország, Szíria, Afganisztán, Szomália, Szomália, megint Szíria, Szomália, ismeretlen ország, ismeretlen ország, Svédország"

Vagyis 12 erőszakos bűncselekmény elkövetőjéből mindössze egyetlen volt svéd.

Ezzel párhuzamosan a svéd iskolákban öt év alatt megduplázódott az erőszakos támadások száma. Az esetek között nemcsak tanteremrongálások, rablás, késelés, de gyilkosság is van.

Nemrég Malmőben, Svédország legveszélyesebb városában egy 15 éves fiút lőttek agyon ismeretlenek, szombat este 9 órakor egy pizzériában. Hat perccel korábban egy autót is felrobbantott valaki a közelben, míg éjfél után röviddel félholtra vertek egy 25 éves nőt egy buszállomáson.

A Tanárok Uniójának elnöke, Åsa Fahlén korábban azt mondta, ami az iskolákban történik, tükrözi a Svédországban jelenleg zajló történéseket. Mivel különösen nőtt a migránsbandák által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, ennek megfelelően természetes, hogy ezek a csoportok az iskolákban is megjelennek - mondta.

Nem véletlen, hogy felgyorsult az őshonos svédek elvándorlása az országból.

Egyre kevesebben vannak a munkaképes emberek, az állástalanok és a segélyre szorulók száma folyamatosan növekszik.