Megölte és elásta ötéves kisfiát egy anya az Egyesült Államokban

2019.12.06. 17:23

A 36 éves JoAnn Cunningham áprilisban agyonverte a saját kisfiát, majd élettársával, a gyerek apjával együtt eltemette egy erdős részen. 

A gyilkosság nem derült ki azonnal, először eltűntként keresték a kisfiút, Crystal Lake-ben. Apja, a 60 éves Andrew Freund végül egy erdős részhez vezette a rendőröket, ahol egy gödörben eltemetve megtalálták a fiú holttestét - írja a Fox News. 

Ekkor mindkét szülőt letartóztatták, és 5 millió dollár, azaz közel másfél milliárd forintnyi óvadékot szabott ki a bíróság. 

Az ügyet most tárgyalták, és a bíróságon előkerült egy mobiltelefonos felvétel is, amelyen a kisfiú volt látható, testén zúzodásokkal, a háttérben pedig az anyja kiabálása hallható. A nő azért volt mérges a gyerekre, mert az bepisilt az ágyába. 

A tárgyaláson elhangzott az is, hogy az anya nem sokkal a kisfiú halála előtt hideg vízzel zuhanyoztatta le a gyereket büntetésképp, mert a fiú összepiszkította az alsónadrágját.

A szülők bevallották, hogy a hidegvizes zuhany azután történt, miután abbahagyták a gyerek verését. 

Az apa azt is elmondta, hogy azon az éjszakán, amikor a kisfiú meghalt hidegen, nedvesen és meztelenül fektették le a kisfiút. Amikor az anya később észrevette, hogy a kisfiú teljesen kihűlt, a férfi beletette a holttestét egy műanyag edénybe, amelyben később eltemették. Amikor a bíró megkérdezte, hogy van-e valami mondanivaója, azt válaszolta, hogy most éppen nincs.

A bíró nem határozta meg azonnal, hogy mikor is hoz ítéletet.  A kegyetlen anya akár 60, de minimum 20 évre börtönbe kerülhet.