Megduplázódott belga Flandriában az állami támogatást igénylő mecsetek száma

2019.12.09. 13:16

Több mint 720 ezer eurónyi támogatást fizetett ki 2018-ban Belgium flamand (hollandajkú) tartománya a területükön a muszlim migránsok által létesített mecseteknek állami támogatásként. Ennek hatására 2019-ben megkétszereződött a támogatásért bejelentkező iszlám imahelyek száma, amelyeknél ráadásul az sem zárható ki, hogy a belga államon kívül külföldről is kapnak forrásokat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A 2018. évi benyújtott beszámolóik alapján több mint 740 ezer eurós állami támogatást igényeltek és kaptak a Flandriában működő, hatóságilag elismert mecsetek állami támogatásként – derült ki Bart Somers, flamand együttélési és belügyi igazgatási miniszter beszámolójából, amelyet a liberális politikus a bevándorlásellenes Flamand Érdek (VB) képviselője, Chris Janssens írásbeli kérdésére adott válaszul.

Bart SomersForrás: V4NA

Minderről a VB-elnök, Tom van Grieken számolt be közösségi oldalán.

A miniszteri beszámoló szerint Flandria területén 27 államilag elismert muszlim migráns vallási közösség részesül állami támogatásban, közülük azonban 5 még nem nyújtotta be a 2018-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját.

A legkisebb összeget, 17 ezer 141 eurót a Gentben működő Tevhid Camii mecset, a legnagyobbat pedig a waregem-i Assounah vallási közösség kapta, több mint 55 ezer eurót.

Az is kiderül a miniszter tájékoztatásából, hogy ezekben a mecsetekben az imámok fizetését lényegében a belga állam finanszírozza az adófizetők pénzéből. 

A vallási gyülekezetek finanszírozását szabályozó jogszabály jelenleg nem tartalmaz kötelezettséget a külföldről érkező pénzügyi támogatások bevallására. Így azt nem tudom megválaszolni, hogy a mecseteket külföldről is finanszírozzák-e, vagy sem,idézi a szaktárca vezetőjének írásos válaszát a HLN flamand hírportál.

Egy flandriai mecset. A kép illusztráció.Forrás: V4NA

Az viszont biztos, hogy az iszlám vallási közösségeknek nyújtott állami támogatás évről évre népszerűbb Flandriában: az elismerteken kívül újabb 47 mecset nyújtott be támogatási kérelmet az államigazgatásnak, amelyeket az Új Flamand Szövetség-párti korábbi belügyminiszter, Liesbeth Homans befagyasztatott.

Homans 2019 februárjában úgy nyilatkozott: ha rajta múlik, a következő öt évben egyetlen mecsetet sem ismernek el állami támogatásra jogosult vallási központként.