Hazaárulás címén halálra ítélték Pervez Musarraf volt pakisztáni elnököt

Pervez Musarraf pakisztáni elnök
Pervez Musarraf, volt pakisztáni elnök egy korábbi tévébeszédben.
Vágólapra másolva!
Halálra ítélték kedden Pakisztánban Pervez Musarraf volt elnököt hazaárulás és az alkotmány megsértése vádjával - jelentették be kormányzati tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

A három bíróból álló különbíróság Musarraf távollétében, kétharmados többséggel hozta meg ítéletét.

A pakisztáni hadsereg egykori főparancsnokát azzal vádolták, hogy hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését.

A Dubajban élő, most 76 éves Musarraf visszautasította, és politikailag motiváltnak nevezte az ellene felhozott vádakat.

A volt elnök a keddi ítélet ellen fellebbezést nyújthat be. Musarraf 2008-ban mondott le, miután az őt támogató párt gyengén szerepelt a parlamenti választásokon. Azóta többnyire külföldön tartózkodik, legutóbb 2016-ban hagyta el Pakisztánt, hogy gyógykezelésen vegyen részt Dubajban.

A hatóságok akkor szökevénynek nyilvánították, mert annak ellenére távozott az országból, hogy hazaárulás címén 2013 óta büntetőeljárás folyt ellene.

Pervez Musarraf, volt pakisztáni elnök egy korábbi tévébeszédben. Forrás: EPA

Pervez Musarraf a hadsereg vezetőjeként 1999-ben vértelen puccsal döntötte meg az akkor kormányfőként szolgáló Navaz Sarif hatalmát, és elnökként 2008-ig irányította Pakisztánt.

A volt tábornok 2013 márciusában többéves önkéntes külföldi száműzetése után azzal a szándékkal tért vissza Pakisztánba, hogy jelöltként részt vegyen a parlamenti választásokon, nem sokkal hazaérkezése után azonban házi őrizetbe helyezték.