A képviselőház döntött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonásáról

politics Horizontal US President Donald Trump speaks during a meeting with Pakistani Prime Minister Imran Khan  in the Oval Office at the White House in Washington, DC, on July 22, 2019. (Photo by Nicholas Kamm / AFP)
Donald Trump
Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kongresszus alsóháza (képviselőház) csütörtökre virradóan külön-külön szavazott a demokrata törvényhozók által megfogalmazott két vádpontról. Először 230:197 arányban fogadták el, hogy az elnök felelősségre vonható legyen az első vádpontban, a hatalommal való visszaélés miatt, majd 229:198 arányban magszavazták az eljárás lefolytatását a második vádpontban, a kongresszus akadályozása címén is.

A törvényhozók párthovatartozás szerint voksoltak, egyetlen demokrata párti képviselő, a hawaii Tulsi Gabbard szavazott együtt a republikánusokkal.

Donald Trump Forrás: AFP//Nicholas Kamm

A szenátus tisztázza majd

Donald Trump amerikai elnök meggyőződése szerint a szenátus helyreállítja a törvényes rendet, és tisztázza őt az ellene felhozott vádak alól - hangsúlyozta a washingtoni Fehér Ház szerda esti közleményében.

Az elnöki hivatal arra a szenátusi tárgyalásra utalt, amelyet a képviselőházi voksolás után az impeachment keretében tartanak majd várhatóan január elején.

A képviselőházi szavazást a Fehér Ház "az amerikai történelem egyik leggyalázatosabb politikai epizódjának" minősítette. A közleményben Stephanie Grisham szóvivő kiemelte: "a demokraták egyetlen republikánus szavazat és bűncselekményre utaló egyetlen bizonyíték nélkül keresztülnyomták a képviselőházban az impeachment törvénytelen cikkelyeit".