Egyszerre fogták el a világ legerősebb maffiaklánjának több mint 300 tagját

Vágólapra másolva!
A 'ndrangheta maffiaklán 330 tagját tartóztatták le egy összehangolt akcióban főleg Olaszországban, de Svájcban, Németországban és Bulgáriában is - jelentette be csütörtökön az olasz rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Calabria régióból származó 'ndranghetáról úgy tartják, hogy

a világ legerősebb bűnszervezete,

és az Európába irányuló kokaincsempészet vezetője - írta a dpa hírügynökség.

A letartóztatottak közül 260-at börtönbe zártak, 70-et pedig házi őrizetbe helyeztek. Bűnszervezethez tartozás, gyilkosság, zsarolás, üzérkedés, kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, korrupció és csalás gyanújával indítottak ellenük eljárást.

Az olaszországi letartóztatások főleg Calabria Vibo Valentia nevű megyéjében történtek. A hatóságok felfedték a maffiózók kapcsolatait helyi vállalkozókkal, köztisztviselőkkel, politikusokkal és rendőrségi tisztségviselőkkel.

Az olaszországi akcióban több mint 2500 rendőr vett részt,

és 15 millió euró értékben foglaltak le vagyontárgyakat.