Maradandó megrázkódtatás a német társadalomnak a 2016-os berlini terrortámadás, mert megmutatta, hogy a szabadságra épülő demokrácia sérülékeny - jelentette ki Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke csütörtökön Berlinben, a törvényhozó testület ülésén, az iszlamista merénylet harmadik évfordulóján.

Wolfgang Schäuble kiemelte, hogy a 12 halálos áldozatot és csaknem 100 sérültet követelő merénylet nemcsak a közvetlenül érintettekben, hanem az egész társadalomban mély sebeket okozott.

A támadás megmutatta, hogy veszélyek fenyegetik nyitott társadalmunkat, és annak minden egyes tagját, és világossá tette, hogy a sokszínűséget megengedő életformánk provokálja a szélsőségeseket - mondta az elnök.

Rendőrök a tömegbe hajtó kamion mellett 2016. december 19-énForrás: AFP/John Macdougall

Ez az életforma túlterheli mindazokat, akik elutasítják a nyitottságot és a toleranciát, és arra ösztökéli őket, hogy vallásinak beállított, ideológiai motivációktól vagy pusztán a gyűlölettől elvakítva erőszakos bűncselekményeket kövessenek el.

Ezzel a fenyegetéssel szemben meg kell védenünk szabadságelvű rendünket- hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

Mint mondta, az állam nem tud százszázalékos védelmet nyújtani polgárainak, de megtesz mindent, amit csak lehet. Ezt jelzi, hogy szövetségi és tartományi szinten is feltárták a terror elleni védelem rendszerének javításra szoruló pontjait, nyilvános vitát folytattak a tennivalókról, és végrehajtották a reformokat.

A hatékonyabb védelemhez a biztonsági szerveknek az állampolgárok támogatására is szükségük van, mindenekelőtt viszont a terrortámadás áldozatainak és a hozzátartozóknak van szükségük a társadalom részvétére és "jóvátehetetlen szenvedésük elismerésére- mondta Wolfgang Schäuble. Kiemelte, hogy nem szabad megfeledkezni az áldozatokról, sérültekről és hozzátartozókról, és támogatni, segíteni kell őket.

A társadalom emberségességének mértékét jelzi, hogy mennyiben teljesíti ezt a kötelességet - figyelmeztetett a Bundestag elnöke.

Berlinben az utóbbi évtizedek legsúlyosabb németországi terrorcselekménye történt napra pontosan három éve, 2016. december 19-én. A belvárosi Breitscheid tér karácsonyi vásárán egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri egy elrabolt kamionnal behajtott a téren szórakozó tömegbe.A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista a merénylet után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.

A támadás évfordulóján, csütörtök este ismét megemlékező istentiszteletet tartanak a tér templomában, és a halálos áldozatok emléke előtt tisztelegve 12-szer megkongatják a templom harangját.