100 milliárd forintnak megfelelő eurót költött Ausztria a határellenőrzésre

Vágólapra másolva!
Több mint 300 millió euróba (csaknem 100 milliárd forint) került eddig Ausztriának az illegális bevándorlás feltartóztatását célzó, 2015-ben bevezetett határellenőrzés - jelentette az APA osztrák hírügynökség szombaton a védelmi és a belügyminisztérium adataira hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Wolfgang Peschorn belügyminiszter a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kérdésére válaszolva elmondta, hogy a tárca határvédelmi kiadásai 2015 szeptembere óta több mint 130 millió eurót tesznek ki, és ehhez jön még hétmillió euró 2020 májusáig.

A 130 milliós kiadásból 115 millió a túlórák kifizetését szolgálta, a többi pedig dologi kiadásokét, főleg utazási költségekét - tájékoztatott a miniszter, hozzátéve, hogy a rendes béreket nem vették bele ebbe a kimutatásba.

Tavaly szeptembertől 2019 novemberéig mintegy ezer migránst tartóztattak fel a határokon.

Ehhez jön még mintegy 120 embercsempész elfogása. A legtöbb migránst Burgenland tartományban tartóztatták fel, a legtöbb embercsempészt pedig Karintiában fogták el.

Thomas Starlinger védelmi miniszter szeptemberben közölte, hogy az osztrák hadsereg határvédelmet támogató művelete 2015-től 2019 júniusáig 169 millió eurót emésztett fel.