A román államfő és a miniszterelnök is részt vett az 1989-es forradalom áldozatai előtt tisztelgő felvonuláson

Vágólapra másolva!
Klaus Iohannis román államfő, Ludovic Orban miniszterelnök és kormányának több tagja részt vett vasárnap este Bukarestben azon a felvonuláson, amelyet az 1989-es forradalom több mint ezer áldozatának emlékére, az őket gyászoló családok melletti szolidaritás kifejezéseként rendeztek civil szervezetek.
Vágólapra másolva!

Az egykori forradalmárokat tömörítő 1989 December 21. Egyesület és az utóbbi évek korrupcióellenes tüntetéseit szervező Facebook-csoportok felhívása szerint míg december 22-én az ország a forradalom győzelmét, a kommunista diktatúra bukását és a szabadságot ünnepli, addig gyászoló családok ezrei továbbra sem tudják, kik a felelősök szeretteik meggyilkolásáért.

A harmincadik évfordulón rendezett megemlékezésen a résztvevők az egykori jelszavakat idéző - "Mi vagyunk a nép, le a diktátorral", "Katonák, ti kit védtek?" "Nem megyünk haza, a halottaink nem hagynak" feliratú - molinókat vittek a menet elején.

A kormány székháza felől érkező menetoszlopot a legtöbb bukaresti áldozatot követelő egykori sortüzek helyszínén, az Egyetem-téren várta be Klaus Iohannis államfő,

aki Ludovic Orban miniszterelnökkel együtt a demonstrálók között, egy hatalmas kifeszített román zászló egyik hordozójaként vonult a Román Kommunista Párt egykori székháza (a mai belügyminisztérium) elé, ahol ő is mécsest gyújtott a forradalom emlékművénél.

Az egykori pártszékház előtt - ahonnan 1989. december 22-én helikopterrel menekült el a több százezres tüntető tömeg láttán Nicolae Ceausescu diktátor - a megemlékezés résztvevői felolvasták az 1989-es forradalom több mint 1100 áldozatának névsorát.

Iohannis az őt megszólító résztvevők egyikének azzal magyarázta jelenlétét, hogy ő az első román elnök, aki nem volt kommunista.

Az államfő a vasárnapi megemlékezésen nem szólalt fel, a hétfői parlamenti díszülésen mondott beszédében azonban ő is az igazság kiderítését és a bűnösök felelősségre vonását sürgette.

A felvonulók menet közben nemcsak az egykori jelszavakat skandálták, hanem azt is, hogy "Iliescut ítéljék el a kiontott vér miatt". Romániában ugyanis néhány héttel ezelőtt állították bíróság elé a hatalmat a diktátor menekülési kísérletekor magához ragadó Nemzeti Megmentési Front elnökét - Románia első szabadon választott államelnökét -, mivel a katonai ügyészség azzal vádolja, hogy több bűntársával együtt 1989 decemberében csaknem ezer ember halálát okozó katonai diverziót szervezett hatalma legitimálása érdekében.

Szombaton a 89-es forradalom perének egy másik vádlottja, Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes véres fejjel távozott egy másik Egyetem-téri megemlékezésről, miután a forradalom sebesültjeinek egyike mankójával betörte a fejét.