Negyedmilliárd keresztényt üldöznek a hite miatt világszerte

keresztényüldözés
Vágólapra másolva!
Közel negyedmilliárd keresztényt fenyeget, hogy a hite miatt erőszakos bűncselekmény áldozatává válik. Nem ritkák a száznál is nagyobb létszámú keresztény gyülekezetek és egyéb közösségek elleni támadások, amelyek során számos esetben több tucat ember is életét vesztette - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az Open Doors International alapítvány World Watch List nevű kiadványa szerint világszerte 245 millió keresztény ember van kitéve erőszakos bűncselekmény veszélyének; a listát a 2017–2018-as esztendő adatai alapján állították össze. Ez azt jelenti, hogy az előző időszakhoz képest harmincmillióval nőtt a keresztényüldözésnek kitett emberek száma - írja a Magyar Nemzet.

A vizsgált időszakban több mint négyezer embert öltek meg, átlagosan napi 11 főt,

emellett 2600-at tartottak fogva tárgyalás, letartóztatás vagy ítélet nélkül, és 1266 templomot vagy egyéb épületet is megtámadtak.

Forrás:Shutterstock

A kutatás eredményeit is bemutató Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2019 című kötetben, amit a november végi II. Nemzetközi konferencia a keresztényüldözésről nevű rendezvényen mutattak be, ismertették: a keresztényüldözés által a leginkább érintett ötven országot tömörítő lista első három helyére Észak-Korea, Afganisztán, valamint Szomália került, ebből a szempontból nem változott a helyzet az előző időszakhoz képest.

Líbia, Jemen és Irán azonban előrébb lépett a tízes listán, míg két afrikai ország, Szudán és Eritrea hátrébb szorult. Irak ugyanakkor kikerült az első tízből, India pedig a lista 27 éves történetében először lett tagja a keresztényüldözés szempontjából leginkább sújtott államoknak. A kötet az idei évből is sorra veszi a keresztényeket ért atrocitásokat is, s ez alapján is India az egyik legválságosabb helyzetben lévő állam, a vele egy régióba tartozó Pakisztánnal és Srí Lankával együtt.

Utóbbi országban történt az év egyik legsúlyosabb merénylete a keresztény hívők ellen:

április 21-én, húsvétvasárnap a misék alatt három katolikus templom ellen összehangolt merényletsorozatot hajtottak végre dzsihadista szélsőségesek, amelynek következtében 253 ember veszítette életét, és több mint ötszázan sebesültek meg. A merényletért az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget.