Több tucat szír kormánykatonával végeztek az Iszlám Állam fegyveresei

Iszlám Állam, Amaq
Vágólapra másolva!
Hat nap alatt harminc szíriai kormánykatonával végeztek az Iszlám Állam fegyveresei az ország két tartományában - közölte a szíriai polgárháború eseményeiről 2011 óta kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet.
Vágólapra másolva!

A gyilkosságokat a kelet-szíriai Deir-ez-Zór és az ország nyugati részén fekvő Homsz tartomány elhagyatott, sivatagos részein hajtották végre.

Az OSDH szerint

összesen 309 kormánykatonát és a hadsereggel szövetséges milícia tagját ölték meg március óta.

Az Iszlám Államot az amerikai támogatású Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet az idén kergette ki utolsó szíriai zárványából, Deir-ez-Zórból, ám elemzők már korábban figyelmeztettek, hogy