Jelentősen erősödött a migrációs nyomás a görög szigeteken, decemberben volt olyan nap, amikor csaknem 500 migráns érkezett. Angela Merkel német kancellár ezért januárban Ankarába utazik, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egyeztessen az Európai Unió és Törökország közötti migrációs és menekültügyi megállapodásról - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Süddeutsche Zeitung című német napilap információira hivatkozva.

Az Európai Uniónak fel kell gyorsítania a szíriai menedékkérő migránsok törökországi ellátását szolgáló, Ankarának már megítélt 6 milliárd eurós támogatás folyósítását, és meg is kell növelnie ezt az összeget - jelentette ki december 14-én Faruk Kaymakci uniós ügyekben illetékes török külügyminiszter-helyettes.

Egyre erősebb a migrációs nyomás az Európai Unió keleti határán. A török külügyminiszter-helyettes kijelentése után pár nappal jelentette be az ERT görög állami televízió, hogy egy nap alatt több mint 470, Törökországból induló illegális bevándorló érte el Görögországot. Három és fél éve nem tartózkodott annyi migráns az Égei-tenger keleti részén fekvő görög szigeteken, mint idén.A Die Welt című német lap pedig megszerezte az Európai Bizottság bizalmas jelentését.

Az uniós dokumentum szerint jelentősen nőtt a Törökországból Európába érkező migránsok száma.

A jelentésben az áll, idén januártól december közepéig hetvenezer illegális bevándorló jutott az EU-ba Törökországból, csaknem ötven százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában.

A Süddeutsche Zeitung német napilap információi szerint a migrációs nyomás növekedése miatt már januárban Törökországba utazik Angela Merkel német kancellár, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egyeztessen az Európai Unió és Törökország közötti migrációs paktumról.

Angela Merkel és Recep Tayyip Erdogan. A kép illusztráció.Forrás: MTI/EPA/DPA/Michael Kappeler

A lap emlékeztetett rá, hogy

nemrég Erdogan egy újabb, Európába irányuló migrációs hullámra figyelmeztette az EU-t. Az Angela Merkel török látogatásáról szóló hírt egyelőre nem erősítette meg a szövetségi kormány.

Merkel legutóbb december elején, a londoni NATO-csúcson találkozott a török elnökkel, és 2018 októberében járt utoljára Törökországban.