Letartóztatták a Szentpéterváron újévkor merényletekre készülő férfiakat

Vágólapra másolva!
Letartóztatásba helyezte egy szentpétervári bíróság hétfőn azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készültek végrehajtani az orosz nagyvárosban az újévi ünnepségek idején.
Vágólapra másolva!

A két férfit - Nyikita Szemjonovot és Georgij Csernisevet - többek között azzal vádolják, hogy terrorszervezet tevékenységében vettek részt. A szentpétervári bíróság jövő február 29-ig helyezte letartóztatásba őket – közölte a törvényszék sajtószolgálata.

A TASZSZ hírügynökség szerint a két férfi beismerő vallomást tett.

Az orosz sajtó úgy tudja, Szemjonov és Csernisev merénylet elkövetésére alkalmas helyszíneket keresve felderítette a terepet.

A tervezett terrorcselekmény lehetséges helyszíneként a sajtó a Kazanyi székesegyházat, valamint a Moszkovszkij vasútállomás tőszomszédságában található Galereja bevásárlóközpontot nevezte meg.

A Fontanka szentpétervári hírportál szerint a két férfira azt követően figyelt fel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), hogy felesküdtek Abu Bakr al-Bagdadira, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet időközben megölt vezetőjére.

A nyomozóhatóságok szerint Szemjonov és Csernisev augusztustól decemberig tettek előkészületeket a merénylet elkövetésére, például lefényképezték a székesegyházat és a bevásárlóközpontot, a felvételeket pedig továbbították feltételezett kapcsolattartójuknak.

Az FSZB vasárnap közölte, hogy az amerikai partnerszolgálatok információi alapján

december 27-én elfogtak két orosz állampolgárt, aki terrorcselekményt készült elkövetni az újévi ünnepségek idején Szentpéterváron, olyan helyeken, ahol emberek nagyobb számban gyülekeznek.

A férfiaknál olyan tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek alátámasztják a feltételezést.

A Fontanka úgy tudja, az FSZB a nyomra vezető értesülést a Bagdadi likvidálásában részt vett amerikai biztonsági szolgálatoktól kapta.

Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek vasárnapi telefonbeszélgetésük során az információért.