Illegális technopartit szerveztek Párizs egyik vasúti alagútjában a kijárási korlátozás kellős közepén, több száz embernek

health virus music Horizontal ILLUSTRATION
People attend an underground free party (rave) in Paris on November 21, 2020. (Photo by Daphne ROUSSEAU / AFP)
Vágólapra másolva!
Több mint 300 ember részvételével egy vasúti csarnokban illegális technopartit tartottak Párizsban. A legutóbbi, Párizs melletti hasonló, tiltott rendezvényen több koronavírusos beteget is találtak.
Vágólapra másolva!

A Facebookon szervezték az illegális estet, szombaton, 15 eurót kellett fizetni, és természetesen helyben viszonylag sok pénzt az ételért, italért. Persze, alkoholt is lehetett inni. A program neve ez volt: I want to break free.

Emberek a párizsi föld alatti buliban Forrás: AFP/Daphne Rousseau

Hosszú ideig kellett gyalogolni, amíg valaki a sínek mellett eljutott a parti helyszínére, az alagútszerűségben. Vaksötét volt, az emberek a mobiltelefonjukkal világítottak. A helyszínen már voltak neoncsövek, egy bársarok és egy kivilágított pult a DJ-nek.

Forrás: AFP/Daphne Rousseau

A technozenére sokan valóságos transzba esve táncoltak, mások leültek a koszos földre, ott ittak, vagy éppen - használjuk a francia hírügynökség diszkrét kifejezését - flörtölgettek, elvonulva a sarkakba.

Az AFP-nek a 27 éves szervező azt mondta, hogy ellenállnak a kijárási korlátozásoknak, mert ezek az előírások (azaz a normális védekezés a csak Franciaországban már közel 50 ezer halottat hozó koronavírus ellen) a fiataloknak nem elfogadhatók. Azt fontosnak tartotta elmondani, hogy nem munkanélküli, azaz nem személyes elkeseredés áll az akció mögött.

A Le Figaro szerint ezúttal relatíve széles társadalmi közönség vett részt az illegális partin. Azaz nemcsak "a free partik résztvevői, a házfoglalók, a csoportszex hívei, a LMBTQ aktivistái", hanem mások is. Voltak negyvenes éveiben járó emberek, egyetemisták, fiatalok a külvárosokból, amellett hogy persze ez elsősorban a radikális baloldal rendezvénye, ők tiltakoznak leghangosabban a védőintézkedések ellen, a jelenlétük ezúttal is meghatározó volt, a legtöbb hasonló rendezvényt ők szervezik.

A Le Figaro nem véletlenül ír a csoportszex rajongóiról: nyár végén Montpellier mellett, egy ismert szexfaluban az akkori időszak legnagyobb járványgóca alakult ki, legalább 300-an igazoltan betegek lettek.

Forrás: AFP/Daphne Rousseau

A párizsi rendőrség nem csinált semmit. Azzal védekeztek, hogy ezt az illegális partit nem találták meg. A szervezőknek, ha tetten érik őket, 15 ezer eurós büntetést kellett volna fizetniük, és akár egy év börtönt is kockáztattak volna, "a másik ember életének kockáztatása" vádja miatt.

A rendőrség azt nyilatkozta, hogy lakóházakban azonnal kimennek az illegális partikra, mert ott a szomszédok telefonálnak. A tizenharmadik kerület alagútszerű csarnoka viszont messze volt mindentől.

Az illegális technoparti másnapján, vasárnapról hétfőre virradóra Párizs egyik elővárosában, Joinville-ben viszont a rendőrök feloszlattak egy hasonló, több száz fős rendezvényt. Itt persze könnyű dolguk volt, mert az irtózatos zaj miatt a szomszédok kihívták a rendőrséget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!