Felgyújt egy bűnöző egy rendőrautót Párizsban, de saját magát is véletlenül meggyújtja - videó

Vágólapra másolva!
Ahogy Franciaországban szinte mindennapos, új év első napján is felgyújtottak egy rendőrautót. Colombes-ban ezúttal, ez Párizs egyik legközelebbi elővárosa.
Vágólapra másolva!

A felvételen az látszik, hogy egy bűnöző - valószínűleg benzinnel - gondosan lelocsol egy rendőrautót, majd meggyújtja a kocsit. Közben azonban ő maga is megég, égve rohan el.

Colombes város biztonsági kamerája vette fel a jelenetet, ők is tették közre. És ahogy ilyenkor lenni szokott, egy áljogvédő - a Les valeurs actuelles konzervatív hetilap szerint - azonnal a bűnözőt kezdte mentegetni, mondván, illetlenség volt az előváros polgármesteri hivatala részéről a felvétel bemutatása. A Le Parisiennek azt mondta a polgármester (Nicole Goueta, egyébként Nicolas Sarkozy párttársa, LR) hivatala, hogy ez a gyújtogatás a francia rendőrséget vette célba, azaz, teljesen jogos a bűn és a bűnözés nyilvánosságra hozatala.

A gyújtogató egyébként nincs meg, egyetlen kórházban sem jelentkezett, pedig a kép szerint biztosan megsérült.

Íme a videó: