Vanessa Springora írónő Beleegyezés címmel jelentetett meg egy könyvet, ami - részben - a francia baloldal ünnepelt írójáról, Gabriel Matzneffről szól. A könyvből kiderül, hogy a nyolcvanas években, az akkor 14 éves Vanessát az akkor 50 éves író rendszeresen (kegyetlen körülmények között) szexre vette rá egy hotelben. A Beleegyezés mindenekelőtt egy önéletrajzi ihletésű könyv, nem regény és nem egy egyszerű tanúságtétel. Ha Vanessa Springorának csak az lett volna a célja, hogy vallomást tegyen arról, hogy Gabriel Matzneff pedofil, és hogy véget vessen az irodalmi élet évtizedeken át tartó aljas cinkosságának, elegendő lett volna egy sajtónak adott interjú is. (Vagy, hogy feljelentse a rendőrségen.) Feltehetően - korunkban - minden mást elvégzett volna a MeToo nevű mozgalom, bár feltehetően óvatos lett volna Matzneff-fel, hiszen a francia baloldal egyik kedvencéről van szó. Hogy Matzneff pedofil, 12-14 éves kisfúkkal és kislányokkal volt szexuális kapcsolata, Franciaországban közel 50 éve közismert, hiszen sokszor beszélt róla, sőt, írt is erről. Mindez nem akadályozta meg sem a baloldali Libérationt, sem a balliberális Le Monde-ot, hogy évtizedeken át hízelegjen neki, de még a szocialista köztársasági elnököt, Francois Mitterand-t sem, hogy a nyolcvanas évek második felében nyilvánosan a barátjaként támogassa.

Jean Talabot és Alice Develey újságírók a Le Figaróban elemzik Vanessa Springora napokban megjelent, óriási port felkavaró „Beleegyezés" című könyvét, és annak üzeneteit.

Scrabble társasjáték betűiből kirakva az írónő neve, Gabriel Matzneff író neve, illetve a pedofília szóForrás: Hans Lucas/Mathieu Menard / Hans Lucas/Mathieu Menard

Vanessa Springora 13 év kemény munkája után 2019. december 1-jével vette át az 1942-ben alapított, neves francia kiadó, a Julliard vezetését. A kétszáz oldalas könyvében egyfajta önfelszabadításként vall arról, hogyan csábította el 14 éves korában és „uralta" életét évtizedeken keresztül az akkor 50 éves, közismert író, Gabriel Matzneff, akinek a pedofília védelmében írt „16 évnél fiatalabb" („ Les Moins de 16 ans") című könyvét a sors különös fordulataként éppen a Julliard kiadó adta ki 1974-ben.

A „Beleegyezés" első része leginkább egy pszichoterápiához, egy pszichoanalízisben levő beteg vallomásához hasonlítható. Miután Matzneff a regényeiben Vanessa Springorát csak „V"-ként említi, talán épp ezért használja Springora Gabriel Matzneff esetében kizárólag a G.M. vagy csak a G. monogramokat. Erről Springora így ír a könyvében: „ez a kezdőbetű az identitásom mostantól, egész életemre 14 éves maradok".

Springora a könyv elején narrátorként tér vissza gyerekkorába és szüleinek korai válásához, ami koraéretté tette és egyfajta apakomplexust alakított ki benne. Éppen ez volt az, amit az 50 éves, pedofilságát később nyíltan vállaló író kegyetlenül kihasznált. Springora így vall erről a könyvében: „Miután az apám eltűnt, reménytelenül vonzódtam a férfiak tekintetéhez. Az író (Matzneff) maga volt a felsőbb hatalom megtestesülése", akinek „nem menekülhetünk elszántsága elől". Az ártatlannak tűnő jelenetek valójában pedig mind a szex körül forognak, és ahogy egy igazi exhibicionista szétnyitja a kabátját egy gyerek előtt, úgy indul a könyv „A zsákmány" („La Proie") című fejezete is, amelyben a 14 éves Springora először találkozik Matzneffel.

Gabriel Matzneff 1983 januárjában, 47 évesenForrás: Roger-Viollet/© Jean-Régis Roustan / Roger-Viollet/Jean-Régis Roustan

Erre az első találkozóra egy vacsora során került sor, ahová a kis Vanessát anyja vitte el, aki sajtóattasé volt a kiadónál. Miután a férfi szabályosan felfalta szemével, a kislány kíváncsiságból viszonozta a tekintetét. Eleinte dicsérettel rajzolja meg Matzneff portréját, aki szerinte „szép férfi, apai mosolya, csibészes tekintete van, szeme természetfelettien kék, megáldva egy buddhista szerzetes sármosságával". Matzneff pedig magázza a 14 éves kislányt, verseket ír hozzá, de „a nagy szőke húsevő mosolya" elárulja valódi szándékait, és a folytatásban teljesen egyértelművé válik a helyzet: „nincsenek méltó fehérneműim, pedig kevés dolog tetszene jobban G-nek" - írja Vanessa Springora, 14 éves önmaga gondolatait felidézve.

Később bevallja anyjának, hogy szerelmes Matzneffbe. „Egy undorodó, hitetlenkedő grimaszon" kívül az anya nem áll az útjába. Két oldallal arrébb pedig a könyvben Vanessa máris az író lepedőjén fekszik, a részlet ugyanakkor lebénító. Miután a kislánynak fájdalmai vannak, „G megfordítja az ágyon". Vanessa Springora tovább folytatja, egy döbbenetes képet és mondatot vet az olvasó elé. „Íme, hogyan is vesztettem el szüzességem egy részét. Mint egy kisfiú".

Vanessa Springora 10/09/2019 ©Jean-Francois PAGA/Opale via LeemageForrás: leemage/©Jean-Francois PAGA/Opale via Leemage/Jean-Francois Paga

A kislányt teljesen elragadják az érzései, mindenkivel hadakozni kezd, aki nem osztja lelkesedését. Miért nincs egy 14 éves lánynak joga ahhoz, hogy azt szeressen, akit akar? - teszi fel a kérdést magának. „Soha nem fogadnám el, hogy elváljak tőle. Inkább haljak meg". Ezt annál is inkább így gondolja, mivel akkoriban számos újság lett a szóvivője azoknak a petícióknak, amelyek a felnőttek és a kiskorúak közötti szexuális kapcsolat dekriminalizációját követelték. Hogyan is lehetne totális, komoly szerelme tiltott a 68-as nagy „szabadság" eszmék, a hírhedt „tilos tiltani" közhely árnyékában? (A Le Figaro ennél a gondolatnál visszautal Matzneffnek egy 2019. november 27-i YouTube-sorozatban történő szereplésére („Clochards célestes"- ahol Matzneff felolvasta a 14 éves Vanessa Springora neki írt búcsúlevelét, Springora nevének megemlítése nélkül, csak V-nek titulálva. A videót azóta eltüntették.)

Az író állatias, aljas vágyait és persze a nyolcvanas évek súlyosan beteg francia közállapotait egy felfoghatatlan jelenet is bizonyítja a könyvből. Vanessa Springora nőgyógyásza, aki remélhetőleg már nem praktizál, a lány testén egy könnyebb metszést hajtott végre, azért, „hogy jobban hozzáférhessen a szex örömeihez" és hogy „a minden nap az ágyához járuló férfit segítse abban, hogy minden akadály nélkül élvezhesse testének minden nyílását". A férfi soha nem bújik el egyébként, sem papíron, sem a valóságban, miközben egyetlen kiskorúakat védő szervezet, egyetlen orvos sem vet véget kapcsolatuknak, annak ellenére sem, hogy a pár történetét már akkor, névtelenül a szájára vette a közvélemény. Maga a szerző is utal erre. „Ha egy felnőtt és egy 15 év alatti között létrejött szexuális kapcsolat illegális, mégis hogyan lehetséges, hogy tolerálják, ha egy bizonyos elit (fotóművészek, írók, rendezők, festők) követi el azokat? Springora meglehetősen szarkasztikus választ ad kérdésére: „Úgy tűnik, hogy a művészek egy külön kaszthoz tartoznak, amely egy magasabb rendű morállal és mindenható hatáskörrel van felruházva. Mintha olyan, privilégiumokkal rendelkező arisztokratákról lenne szó, akikkel szemben nekünk az a dolgunk, hogy a vak csodálat ködében felejtsünk el mindenféle ítélkezést felettük."

Egy nő Vanessa Springora Beleegyezés című könyvét tartja a kezébenForrás: AFP/Martin Bureau

A Le Figaro szerzőpárosa a Piroska és a farkas közismert mese és Springora esete között vél felfedezni kapcsolatot. Springora esetében azonban a farkas egyben a ragadozó és a védelmező is. A „Mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek" című könyvében (eredeti címe „The Uses of Enchantment: The Meaning and Importance of Fairy Tales") Bruno Bettelheim azt írja, hogy „amikor a kis Piroska levetkőzik és a farkas azt mondja neki, hogy azért van akkora karja, hogy jobban átölelhesse, akkor semmit sem bízunk a képzeletre. Miután a kislány a nyílt és egyértelmű felhívásra nem meneküléssel vagy ellenállással válaszol, akkor azt gondolhatjuk, vagy egy nagyon butával állunk szemben, vagy valaki olyannal, aki szeretné, hogy elcsábítsák".

Vanessa Springora minden bizonnyal olvasta ezt a művet, tételezik fel a Le Figaro szerzői, viszont nála a farkas egyben az apai figurát és a vérengző vadállatot is jelenti, erről könyvében is találunk kitételeket. „Ez az ember nem volt jó. Egy emberevő óriás volt, egy ogre, éppen olyan, akitől gyerekkorunk óta félünk." Zsákmányként azonosítja magát, aki csapdába akarja csalni a vadászt és egy „könyvbe zárni". És ahogy az a mesékben is van, Vanessának sikerül elmenekülnie, de sajnos az ő történetének a vége nem annyira boldog, mint a mesékben. Amikor végre szabadulna Gabriel Matzneff hatalmából, saját anyja áll az útjába és mondja neki: „Szegényem, biztos vagy ebben? Hiszen (Matzneff) imád téged". De Matzneff is ellenáll, és Vanessát „bolondnak, hisztérikának, krónikus kielégíthetetlenségben szenvedőnek" nevezi. A fizikai hatalom pszichológiaivá alakul át. Levelekkel, telefonhívásokkal zaklatja a lányt, aki akarata ellenére még Matzneff regényeinek hősei között is feltűnik. Nem csoda tehát, ha ezután depresszióba esik, a hosszú felépülésről, a pszichotikus rohamokról és a pszichoanalitikai kezelésről szól a Beleegyezés című könyv második része.

Gabriel Matzneff 2009-benForrás: Photo12/Marc Charuel

Az idő múlásával a varázslat is eltűnik, Vanessa Springorának sikerül végül a mérgező kapcsolatból kiszabadulni. Személyes tapasztalata fokozatosan váddá alakul, majd visszatér a könyv címéhez, a beleegyezéshez. „14 évesen nem lenne szükséges, hogy egy 50 éves férfi várjon bennünket az iskolakapuban, hogy egy hotelszobában éljünk vele, és uzsonna idején a péniszét a szánkba tegye."

„Mindennek ellenére kapcsolatunk különös és fennkölt volt" - ismeri el saját maga, még mielőtt a Stockholm-szindrómáról írna, ami szerinte „nem csak egy pletyka". „Még ha a kapcsolatunk fennkölt is volt, ez leginkább akkor lehetett volna igaz, ha a miattam érzett szerelemtől vezérelve hágta volna át a törvényeket. De G. még vagy 100-szor eljátszotta ezt élete során."

Gabriel Matzneff 2016-ban, 80 éves korábanForrás: leemage/©Julien FALSIMAGNE/Leextra/Julien Falsimagne

Gabriel Matzneff a hetvenes évektől írt olyan könyveket, amelyekből egyértelműen kiderül: veszélyes pedofil. 1974-ben megjelent könyvében írta azt, hogy számára elképzelhetetlen, hogy olyan fiúval vagy lánnyal létesítsen szexuális kapcsolatot, aki betöltötte a 17. életévét, hiszen az már számára túlságosan öreg. A Libération és a Le Monde, a francia baloldali értelmiség két kedvenc napilapja pedig ennek ellenére támogatta Matzneffet. (1982-ben az egyik újabb, nagy pedofilbotránya után már nem írhatott a Le Monde-nak - addig azt is megtehette -, de mint írót továbbra is értékelték.) 1986-ban a szocialista köztársasági elnök, Francois Mitterrand nyilvánosan megvédte - szerinte Drakula és Dorian Gray keveréke, és mindez őt (mármint az elnököt) csodálattal töltötte el. 1990-ben megjelentette Matzneff a naplóját, amiből kiderült: a Fülöp-szigeteken tizenegy és tizenkét éves kisfiúkat erőszakolt meg. De nyomozás nem indult ellene, akkor sem. Amikor a francia köztelevízióban egy vitaműsorban egy kanadai katolikus házaspár (Bombardier család) bírálta a gátlástalan pedofilt, Matzneff kiadója a France3 műsorában egyszerűen - elnézést kérünk olvasóinktól - picsának és baszatlannak nevezte Denise Bombardier-t.

Matzneff egyébként mindig azzal a hazugsággal érvelt, hogy meg lehet különböztetni azokat a pedofilokat, akik erőszakkal közelednek egy kislányhoz vagy kisfiúhoz, és azokat, akik nem - ő magát az utóbbiak közé sorolta. És szerinte ez a viselkedés tolerálható. A balliberális francia elit ezt évtizedeken át bizonyította is.

A könyv alapján a párizsi ügyészség eljárást indított Gabriel Matzneff ellen, kiskorúak ellen elkövetett erőszak miatt. Így talán elindul ellene egy valódi vizsgálat, több évtizednyi - köztudott - bűnözés után.