Jól képzett Iszlám Állam-harcosok tértek vissza Németországba

terrorizmus
A terrorizmus jelentette fenyegetés világméretű problémát jelent
Vágólapra másolva!
2019. november közepéig bezáróan a biztonsági szolgálatok összesen 122 olyan visszatérőről tudtak a Közel-Keletről, akik kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal. Ötvenheten kizárólag német állampolgárok, további 24 személy pedig egy másik ország útlevelével is rendelkezik - derült ki egy német kormányzati közlésből.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam terrorszervezet Németországba visszatért tagjainak több mint fele rendelkezik harci tapasztalattal - derül ki a német kormány tájékoztatójából, amelyet az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali ellenzéki párt megkeresésére adott ki.

A biztonsági szolgálatok 67 visszatért személy esetében jutottak olyan értesülésekhez, hogy Szíriában vagy Irakban tevékenyen részt vettek harci cselekményekben vagy kiképzést kaptak.

Az Iszlám Állam Németországba visszatért harcosai komoly tapasztalatokkal bírnak Forrás: YouTube

A német kormány közölte azt is, hogy 2019. november közepéig bezáróan a biztonsági szolgálatok összesen 122 olyan visszatérőről tudtak, akik kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal.

Ötvenheten kizárólag német állampolgárok, további 24 személy pedig egy másik ország útlevelével is rendelkezik.

A német hatóságok igyekeznek megakadályozni az országból kiutazott, német állampolgársággal nem rendelkező iszlamisták visszatérését.

Novemberben és decemberben Törökország több olyan nőt is visszatoloncolt Németországba, akik a Közel-Keleten csatlakoztak a dzsihadistákhoz. Köztük volt egy német-szíriai kettős állampolgár is, aki feltehetően több német nőt is rávett arra, hogy Németországból a szélsőségesek által egykor uralt területekre utazzanak. Őt vizsgálati fogságba helyezték.