Migrációkutató Intézet: A hatalmi harc középpontjában Irak áll

Teherán, 2020. január 3. Az amerikai légicsapásban elhunyt Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát gyászolók amerikai zászlót tépnek darabokra Teheránban 2020. január 3-án, a pénteki ima után. Ali Hamenei, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Kászim Szulejmáni tábornok halála miatt. Az Egyesült Államok 2020. január 3-án légicsapásokat hajtott végre Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen. A támadásban meghalt Kászim Szulejmáni és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Kászim Szulejmáni megölésével az indulatok rég nem látott mértékben eszkalálódtak az amerikai és iráni kormány között. A hatalmi harc origójában a szuverenitásáért küzdő Irak áll, miközben az amerikai-iráni szembenállás nemcsak a térség országaira nézve rejt kockázatot, hanem a migráció felerősödéséhez is vezethet - írta elemzésében a Migrációkutató Intézet.

A 2020. január 3-án kora reggel végrehajtott dróntámadással az Egyesült Államok komoly csapást mért az általa terrorszervezetként nyilvántartott Iráni Forradalmi Gárdára és a síita milíciákra, amelyek két fontos vezetőjüket veszítették el.

Kászim Szulejmáni volt Irán második/harmadik legbefolyásosabb embere, aki szinte egy személyben volt felelős Irán közel-keleti politikai és katonai befolyásának az elmúlt években történt kivételes megerősödéséért. A másik, névről ismert áldozat Abu Mahdi al-Muhandisz, az Irán által támogatott, főként síitákból álló Hasd as-Saabi milíciák parancsnokhelyettese, a Kata'ib Hezbollah síita milícia vezetője. Sokan Irak „árnyék miniszterelnökének" tartották őt, mivel komoly katonai hatalom és komoly iráni támogatás birtokában volt.

Dezső Tamás elemző kifejti, hogy az Egyesült Államok már évek óta gyanakodva figyelte Irán közel-keleti térnyerését. Trump elnök 2018 májusában kivezette az Egyesült Államokat abból a többhatalmi atomalkuból, amely során Irán vállalta, hogy nem dúsít uránt katonai céllal, és engedi a nemzetközi ellenőröket, hogy monitorozzák az atomprogramját. Azonban

az Egyesült Államok részben a sikeres iráni közép-hatótávolságú rakétaprogramra, részben Irán közel-keleti térnyerésére és határozott Izrael-ellenességére hivatkozva nem hitte el, hogy Irán be fogja tartani az atomalkut.

Ebből a szerződésből, illetve annak maradványaiból Irán elkezdett fokozatosan kihátrálni, mondván, ha az Egyesült Államok kilépett, akkor Iránt sem köti már a szerződés. 2020. január 5-én pedig Irán bejelentette, hogy a kiüresedett alku egyetlen pontját sem tartja már magára nézve kötelező érvényűnek.

Ezenfelül

az amerikai csapatok elleni közvetlen támadásokkal az amerikai haderő a Kata'ib Hezbollah nevű síita milíciát vádolta meg. Így nem véletlen, hogy a milícia vezetője is célponttá vált

Kászim Szulejmáni tábornokkal együtt, és talán az sem véletlen, hogy akkor következett be a dróntámadás, amikor ők ketten ültek egy autóban.

A síita milíciák

A nemzetközi porondon az Irán és az Egyesült Államok közötti feszültség egyelőre csak „proxi akciókban" öltött testet, amit a megvádolt fél általában tagadott. Ilyen volt a Gibraltárnál feltartóztatott iráni tartályhajó esete, vagy a Perzsa-öbölben (Hormuzi-szorosban) megtámadott olajtankerek, a lelőtt amerikai drón.

Az elemzés szerint azonban

az eddigi akciók meg sem közelítették annak a viszonylag új törekvésnek a súlyát, amelyek a mostani feszültséghez vezettek.

Ugyanis az Irán által támogatott síita milíciák az Iszlám Állam fölött aratott végső katonai győzelem után egyre hangosabban követelték, hogy az Egyesült Államok vonja ki csapatait Irakból és Szíriából. Ennek a követelésnek az amerikai támaszpontok elleni számos támadással adtak nyomatékot. Ez az új frontja a feszültségnek – ahogy azt az események igazolták – hatásaiban és következményeiben sokkal komolyabbá vált, mint eddig bármely másik. Ez a konfliktus már egyértelműen a katonai erőtérben fogható meg. A két „hadviselő fél" egyelőre kerüli és talán kerülni fogja a két ország közötti nyílt katonai összecsapást.

Az iraki belpolitikai helyzet

Az Irán proxi hadseregének tartott síita milíciákat (Hasd as-Saabi, Népi Mozgósítási Erők) az Iszlám Állam 2014. júniusi váratlan és futóárszerű iraki térnyerése okozta sokk hatására rendelték az iraki hadsereg kötelékébe. Haider al-Abadi iraqi miniszterelnök rendelettel legalizálta ezen milíciák létét, és besorozta őket az iraki belügyminisztérium kötelékébe június 15-én.

Ezenfelül Irakban nemcsak a hadseregben, de a parlamentben is többségben vannak a síita erők.

Ugyanis második legnagyobb támogatottsággal rendelkező lista a Fatah Szövetségé, amely a Hasd as-Saabi politikai ernyőszervezete és a milíciák érdekeit képviseli.

A Szulejmáni tábornok likvidálása utáni helyzetben olyan mérteket öltött az Amerika-ellenes síita közfelháborodás, hogy az öt legnagyobb pártból négy síitának számító párt aligha tehetett mást, minthogy megszakítja a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Így az iraki parlament 2020. január 5-i rendkívüli ülésén a szükséges 165 szavazatnál mindössze héttel több szavazattal így is elfogadta azt a határozati javaslatot, amely

felszólítja a kormányt, hogy mondja fel azokat a katonai egyezményeket, amelyek lehetővé teszik külföldi csapatok Irak területén való állomásozását, és mivel a külföldi csapatok jelenlétének elsődleges oka, az Iszlám Állam elleni harc megszűnt, szólítsa fel őket a távozásra.

Az Egyesült Államok pedig akként értékeli ezt a lépését, hogy Irak Irán befolyása alá került.

Jövőbeli forgatókönyvek a következményekről

Dezső Tamás azzal zárja az elemzést, hogy a dróntámadás bebizonyította, hogy az Egyesült Államok nagyon magasra tette a lécet. Ha Kászim Szulejmánit likvidálni merték, akkor semmilyen célpont megtámadásától sem riadnak vissza. Az Egyesült Államok a Közel-Keleten – beleértve Irakot és Iránt is – bármely célpontot nagyon rövid időn belül nagy pontossággal el tud pusztítani. Egyszerre többtucatnyit is. Erre az esetre Irán számára három fő irányvonalat vázol fel lehetséges válaszlépésként az elemző:

• Katonai szempontból az iráni közép-hatótávolságú rakétaprogram jelenti a legnagyobb veszélyt, de ezeknek a rakétáknak bármilyen formában történő bevetése egyértelmű hadüzenettel érne fel, és azonnali amerikai válaszcsapást vonna maga után. Ez pedig ugyanúgy igaz minden más szárazföldi vagy vízi katonai akcióra is.
• Irán szövetségesei érezhetik úgy, hogy a kialakult helyzetben aktivizálódniuk kell, akár Jemenben, akár Izraelben (Gázai-övezetben), akár Libanonban, akár Szíriában, ami új erőt adna síita milíciáknak.
• Cyber-hadviselés – a lehetőségek tárháza szinte korlátlan.

A Migrációkutató Intézet elemzője szerint Irán szempontjából a problémát az jelenti, hogy bármely itt felsorolt válaszlépése, különösen a polgári célpontokat is veszélyeztető, illetve a jegyzett terrorszervezetek által végrehajtott akciók, elfogadhatatlanok lennének a nemzetközi közvélemény számára, elősegítenék Irán elszigetelődését, és erősítenék azt a narratívát, hogy az erkölcsi fölény az Egyesült Államok oldalán van.

Irán helyzetét, helyesebben nemzetközi megítélését az javítaná, ha erkölcsi síkon próbálná javítani a pozícióját, és elhitetné a világgal, hogy ő az áldozat.

Végül az elemző kifejti, a legnagyobb probléma, hogy a Közel-Kelet ismételt destabilizálódása újabb csapás a békére, aminek következében újabb hullámokban indulhatnak útjukra e migrációs szempontból kibocsájtó országok lakosai.