Milliókat csalt ki ügyfelétől egy tenyérjós

Vágólapra másolva!
Egy amerikai tenyérjósnő több millió forintnyi dollárt csalt ki az egyik vendégétől. Azt állította, hogy egy démon szállta meg a gyerekét, amit ő ki tud űzni belőle.
Vágólapra másolva!

Tracey Milanovichnak saját tenyérjóscége volt, ahol november közepétől december végéig rendszeresen átverte az egyik kuncsaftját.

Azt mondta a nőnek, hogy a lányát megszállta egy démon, amit ő ki tud űzni belőle, mindössze 71 000 dollárért, vagyis nagyjából 21 millió forintért cserébe.

A magát médiumnak valló nő több embertől és csalhatott ki pénzt, a helyi hatóságok most próbálják felkutatni az áldozatokat.

A nőt ezen kívül zaklatással, ingatlancsalással, lopással és megfélemlítéssel is vádolják. A december 30-ai tárgyalásán ártatlannak vallotta magát, az ügy február végén folytatódik – írja az Unilad.