Átvette az irányítást a radikális iszlám egy francia fociklubban

2020.01.09. 09:45

A radikális iszlám már a sportba is beszivárgott, legalábbis Franciaországban. A Le Parisien napilap információira hivatkozva a Les Valeurs Actuelles konzervatív hetilap hívta fel a figyelmet egy veszélyes jelenségre: a radikális iszlám a társadalmi, szociális élet újabb területére lépett be.

Nyár óta Lisses városában (Párizstól alig 30 kilométerre délre található 7500 fős kisváros) egy új fociklub működik, „Lisses Foot 91" néven. A régi nagy múltú, 50 éve alapított, 600 igazolt játékossal rendelkező F.C. Lissét „kompatibilitási problémák miatt" be kellett zárni. Legalábbis ez a hivatalos indok, ugyanakkor a Le Parisien részletes riportjából kiderül, hogy a klubot valójában azért kellett bezárni, mert a radikális iszlám átvette az irányítást a klub vezetésében, struktúrájában és szokásaiban.

A csapat fél évszázados múlttal rendelkezikForrás: FC Lissois/Facebook

Ideológiai fejmosás egy fociklubban

Az első gyanú, hogy valami nincs rendben a fociklubban még 2018-ban merült fel. Az önkormányzat ekkor rutinellenőrzést tartott, ahol számos szabálytalanságot észlelt, többek között az egyik öltözőt vízipipa (shisha) bárrá alakítottak át, a székházban pedig imaszőnyegeket találtak. A kantinban felszolgált ételek kivétel nélkül a halal eljárás szabályai szerint készültek, de erről az igazolt játékosok mit sem sejtettek. „Amikor átvettük a klub helyiségeit, dzsellabákkal teli dobozokat találtunk (a dzsellaba a fejtől a lábig terjedő, egész testet lefedő muszlim ruha), amelyeknek semmi helyük nincs egy fociklubban. A fociban pedig, ami önmagában is egy népszerű sport, érdemes óvatosnak lenni, magyarázta Thierry Lafon jobbközép polgármester a Le Parisiennek adott interjújában. „A szülők panaszkodni kezdtek, hogy a gyerekek egy idő után az iszlámról kezdtek el beszélni edzésről hazajövet, rengeteg bejelentést kaptunk emiatt." Ezt követően döntött úgy az önkormányzat 2019 nyarán, hogy bezárja az egyesületet.

Forrás: FC Lissois/Facebook

Miután az ideológiai nyomásgyakorlást, a radikális iszlám tanok terjedését egy sportszervezeten belül nagyon nehéz bizonyítani, az önkormányzat egy már 1931 óta ismert módszerhez folyamodott, amikor is Al Capone-t, a híres amerikai maffiavezért adóhatósági eljárás keretében tartóztatták le. A francia fociklubban tartott adó- és pénzügyi vizsgálat során számos szabálytalanságra derült fény, ez elegendő jogi alapot biztosított ahhoz, hogy a klubot bezárják, és így megakadályozzák a további radikalizálódást.

„Megértettük, hogy azért támadtak bennünket, mert radikalizálódtunk. Amikor máshol akartuk folytatni a tevékenységünket, elzárkóztak, mondván, hogy az Iszlám Állam egyik sejtje vagyunk", panaszkodott Mickaël Romain, a fociklub technikai igazgatója, aki az Antillákról (Franciaország tengerentúli szigetcsoportja, közigazgatásilag Franciaországnak számít) származik, és nemrégiben tért át az iszlám hitre.

Forrás: FC Lissois/Facebook

A technikai igazgató egyébként az októberi párizsi rendőrség elleni terrorista támadáskor azt írta ki Facebookon, hogy „azzal, ha valaki Allah Akbart kiált, minden megindokolható. Nekünk pedig még inkább befolyásolni kell a dolgokat. Ez a mi országunk, és muzulmánnak lenni nem betegség. Most kell egységbe szerveződni, hogy meghallják a szavunkat." A fociklub technikai igazgatója tehát úgy vélte, hogy a 4 rendőr életét követelő terrortámadás, mivel Allah nevében követték el, megindokolható, ezen kívül az iszlám híveinek egyesíteni kell az erejüket, hogy meghallják őket.

Mickaël Romain társaival 2015-ben vette át a klub irányítását, addig minden teljesen normálisan működött. Ezt követően furcsa dolgok történtek. A klubvezetés kiadta bérbe a pályákat, a klubhelyiségeket kétszer is felgyújtották, kirabolták. A pénzügyekben történő hiányosságokat pedig később az adóhatóság állapította meg. Romain ugyan elismerte, hogy az imaszőnyegek az ő tulajdonában vannak, de ebben szerinte semmi kivetnivaló nincs. A dobozokban heverő dzsellabákkal kapcsolatban elmondta, hogy azokkal a hajléktalanokat akarták megsegíteni. A halal étkezés bevezetését pedig azzal magyarázta, hogy így akarták elkerülni, hogy az élelem veszendőbe menjen (miközben a halal az iszlám vallási eljárásnak megfelelő technológiát jelent).

Forrás: Le Parisien/LP/ J.M.

A radikális iszlám ellen egyébként „minden demokratikus eszköz igénybe vehető", mondta a Le Parisiennek Frédéric Rose prefektus, a Radikalizációellenes minisztériumok közötti bizottság főtitkára (SG-CIPDR). A belügyminiszter, az általában óvatosan nyilatkozó, szocialista Christophe Castaner arra hívta fel az önkormányzatok figyelmét, hogy harcoljanak a radikális iszlám ellen, vegyenek igénybe minden lehetséges jogi eszközt, tegyenek meg mindent a diszkrimináció ellen, ideértve a nők és férfiak egyenlőségét sértő iszlám szabályok elleni fellépést, vagy az alkohol forgalmazásának vallási okok miatti megtagadását.