Lezuhant Iránban egy ukrán utasszállító repülőgép 176 emberrel a fedélzetén

Teherán, 2020. január 8. Hivatalos személyek vizsgálódnak egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsánál Teherán közelében 2020. január 8-án, miután a légi jármű hajnalban műszaki hiba miatt lezuhant 167 utassal és 9 fős személyzettel a fedélzetén kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. MTI/AP/Mohamed Nasziri
Vágólapra másolva!
Lezuhant Iránban egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép, 167 utas és 9 fős személyzet volt a gép fedélzetén - adta hírül szerdán a Farsz iráni hírügynökség. Az iráni állami televízió később azt közölte, hogy a gépen mindenki meghalt. Az ukrán légitársaság szerint a gép jó állapotban volt, a személyzete nem hibázhatott. A feketedobozokat megtalálták.
Vágólapra másolva!

A félhivatalos hírügynökség Twitter-felületén közölte a hírt, hogy az Ukraine International Airlines repülőgépe nem sokkal a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után, műszaki problémák következtében lezuhant, fedélzetén 167 utas és 9 fős személyzet volt a hírforrások szerint.

Forrás: AFP/Rohhollah Vadati

Az iráni média közlései szerint a Boeing 737-800-as gép az iráni főváros délnyugati elővárosa, Parand közelében csapódott a földbe. "A gép kigyulladt, de mentőket küldtünk a helyszínre ... és talán meg tudunk menteni néhány utast" - mondta az állami televíziónak Pirhuszein Kulivand, az iráni mentőszolgálatok vezetője.

Tűzoltók és az iráni Vörös Félhold segélyszervezet munkatársai dolgoznak egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsdarabjainál Teherán közelében 2020. január 8-án Forrás: MTI/AP/Mohamed Nasziri

Az iráni légiforgalmi irányítás szóvivője közölte, hogy baleseti vizsgálóbizottság van a helyszínen a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására, valamint katasztrófamentők. A mentők egyik tisztségviselője megerősítette, hogy

a gépen tartózkodók közül senki nem élte túl a katasztrófát.

A Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után zuhant le. A szerencsétlenséget senki sem élte túl Forrás: MTI/AP/Mohamed Nasziri

Az AP hírügynökség tudósítója is eljutott a helyszínre, és látta, hogy a gép mezőgazdasági területen zuhant le. Darabjai nagy területen szóródtak szét, és köztük láthatók voltak a holttestek.

Az ukrán elnöki hivatal szerda reggeli tájékoztatása szerint Volodimir Zelenszkij államfő azonnal megszakította ománi látogatását, és hazarepül Kijevbe.

Hivatalos személyek vizsgálódnak egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsánál Forrás: MTI/AP/Mohamed Nasziri

Zelenszkij közleményben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Közölte, hogy a katasztrófa helyszínén tartózkodik a teheráni ukrán konzul. Az ukrán külügy közlése szerint 11 ukrán állampolgár volt a gépen, beleértve a kilencfős személyzetet. A BBC szerint három brit, tíz svéd, négy afgán és három német állampolgár volt a gépen.

Emellett kiderült, hogy 82 iráni és 63 kanadai állampolgár utazott a gépen.

A légijáratokat követő Flightradar szolgáltatás adatai alapján az ukrán fővárosba induló, 752-es számú járatnak a menetrend szerint hajnali 5 óra 15 perckor kellett volna felszállnia Teheránból, a járat indítása azonban majdnem egy órát késett, és a gép 6:12-kor emelkedett a magasba.

Rendőr áll a Boeing 737-es egyik kerekénél a baleset helyszínén.
Holttestek után kutatnak a mentőegységek tagjai.
Rendőr áll a Boeing 737-es egyik kerekénél a baleset helyszínén.
Holttestek után kutatnak a mentőegységek tagjai.
Rendőr áll a Boeing 737-es egyik kerekénél a baleset helyszínén.
Holttestek után kutatnak a mentőegységek tagjai.

Részvétét fejezte ki szerda reggel a Twitteren Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítési és szomszédságpolitikai biztosa, valamint Valdis Dombrovskis, a testület gazdasági ügyekért felelős alelnöke a Teherán melletti repülőgépszerencsétlenségben meghalt áldozatok családtagjainak és szeretteinek.

- írta Várhelyi Olivér a közösségi oldalon. "Mély részvétem mindazok családtagjainak és szeretteinek, akik a tragikus sorsú" ukrán járaton ültek - tette hozzá. A lett Dombrovskis "a legmélyebb részvétét" tolmácsolta.

Megtalálták a feketedobozokat

Megtalálták a Teherán mellett szerda reggel lezuhant ukrán utasszállító repülőgép mindkét feketedobozát - jelentette az iráni állami televízió.

Egy iráni tisztségviselő úgy nyilatkozott, hogy

mindkét feketedoboz megrongálódott, de várhatóan hozzá lehet majd férni a bennük rejlő adatokhoz.

Az iráni polgári repülési hatóság vezetője a Mehr iráni hírügynökség jelentése szerint azt közölte, hogy Irán nem fogja átadni a feketedobozokat a szerencsétlenül járt gépet gyártó Boeing vállalatnak.

Ali Abedzadeh azt is elmondta,

hogy még nem tudják, Irán melyik országba fogja elküldeni a feketedobozokat az adatok elemzésére.

Az ukrán légitársaság szerint a gép jó állapotban volt, a személyzete nem hibázhatott

A MAU ukrán légitársaság képviselői szerint az Iránban szerda reggel lezuhant utasszállító

repülőgépük jó állapotban volt, és a járat jól képzett személyzete sem követhetett el hibát.

Ez volt az egyik legjobb repülőgépünk kiváló, megbízható személyzettel - jelentette ki Jevhenyij Dihne, a MAU elnöke kijevi sajtótájékoztatóján.

Ihor Szosznovszkij repülési műveleti alelnök hozzátette, hogy mivel a gép elérte a 2400 méter magasságot, minimális az esélye annak, hogy a személyzet hibát követhetett el. A gép személyzetét két pilóta, egy oktató és hat utaskísérő alkotta. Volodimir Japonenko parancsnok 11 600 óra repüléssel rendelkezett, szinte valamennyit Boeing típusú gépen repülte, Szerhij Homenko másodpilóta pedig 7600 repülési órával.

Olekszandr Safijev, a MAU műszaki igazgatója elmondta, hogy gépet 2016-ban gyártották, közvetlenül a Boeing üzeméből szerezték be.

Utoljára január 6-án esett át műszaki ellenőrzésen.

A MAU nem kapott semmilyen jelzést a pilótáktól sem Teherán felé repülve, sem onnan a felszállás előtt arról, hogy műszaki meghibásodást észleltek volna.

Az áldozatok között 26 volt kiskorú volt

– jelentette ki Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján

Az ukrán kormányfő közölte, hogy ukrán szakértőket küldenek Iránba a repülőgép katasztrófájának felderítéséhez. Öt szakértőt küld a polgári repülési baleseteket vizsgáló nemzeti iroda, kettőt az ukrán légi közlekedési hivatal és hármat a MAU.

Az áldozatok között 26 volt kiskorú, körülük 13-an tízévesnél fiatalabbak.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolójában arról írt, hogy a tragédia előtt és után is zavartalanul szálltak fel-, illetve le a teheráni repülőtérről nemzetközi járatok, beleértve európai légitársaságok gépeit.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, egyúttal átfogó vizsgálatot sürgetett a szerencsétlenség ügyében. Ottawa felvette a kapcsolatot Kijevvel, "azért, hogy a kanadaiak válaszokat kaphassanak a kérdéseikre".

A 2016-os népszámlálás szerint Kanada 38 millió lakosa közül mintegy 210 ezer iráni származású. Kanada és Irán közt nincs közvetlen légi összeköttetés, a kanadai iráni közösség tehát tranzitútvonalon - egyebek közt Kijeven keresztül - utazik egyik országból a másikba. Az ukrán járat népszerűségéhez az olcsó repülőjegyek is hozzájárultak. Az AP értesülései szerint az áldozatok között sok egyetemi tanár és diák van, akik az ünnepek utáni új szemeszterre indultak vissza Kanadába.

A Trudeau által szorgalmazott vizsgálatot lassíthatja, hogy Kanadának 2012 óta nincs diplomáciai képviselete Iránban.

Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök táviratban fejezte ki részvétét Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és Haszan Róháni iráni államfőnek az utasszállító gép lezuhanása miatt.