Drogkörkép Nyugat-Európában

kokain, drog, drogcsempészet, spanyolország
Barcelona, 2018. január 18. A spanyol rendőrség által közreadott felvétel lefoglalt kokaint tartalmazó csomagokról egyéb tiltott szerek mellett Barcelonában 2018. január 17-én. A 745 kilogramm, ananászszállítmány közé rejtett kábítószert Lisszabon kikötőjében kobozta el a rendőrség egy portugál kollégáikkal közös akcióban, amely során kilenc gyanúsítottat őzizebe vettek, és több, Madridhoz közeli droglaboron rajtaütöttek. (MTI/EPA/Spanyol rendőrség)
Vágólapra másolva!
Tavaly 62 tonna kokaint foglaltak le a belga hatóságok az antwerpeni kikötőben, 25 százalékkal többet, mint az előző évben. Belgiumban öt év alatt hatszorosára nőtt a lefoglalt kábítószer mennyisége, itt kobozzák el a legtöbb drogot az EU kábítószer-megfigyelő központjának (EMCDDA) adatai szerint. Ezzel együtt a kokainfogyasztás folyamatosan növekszik Nagy-Britanniában, a Benelux államokban, Spanyolországban és Franciaországban - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Látványosan nőtt az antwerpeni kikötőben lefoglalt kábítószer mennyisége tavaly. Öt évvel ezelőtt még alig 10 tonna kokaint koboztak el a belga hatóságok, ez a mennyiség mára több mint hatszorosára nőtt. Másfajta kábítószerek útja is elsősorban Antwerpenen keresztül vezet Európába: a belga vámhatóság 1,8 tonna heroint, 504 kg marihuánát és 1,1 tonna egyéb tiltott anyagot foglalt le 2019-ben. Az elkobzott heroin és marihuána mennyisége valamivel kevesebb volt, mint az előző évben, számolt be a belga VRT News honlapja.

Forrás: AFP

A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) tavalyi jelentése szerint

2017-ben 140 tonna Latin-Amerikából származó kokaint foglaltak le az uniós országok hatóságai.

Ez duplája az előző évben konfiskált mennyiségnek, melynek fő okai a dél-amerikai termelési területek növekedése, valamint a folyamatosan növekvő európai kereslet a drogok iránt. Ahogy a hatóságok keresési módszerei fejlődnek, a 2018-as és 2019-es adatokban további jelentős emelkedés várható.

Forrás: Origo

A lefoglalt drog mennyisége alapján Belgium a kokainexportőrök első számú célországa, majd Spanyolország, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság következik. A belga vámhatóság adatai szerint továbbra is Brazília, Kolumbia és Ecuador számít a nem szintetikus drogok leggyakoribb kiindulási országának.

Mint a V4NA európai drogkörképéből kiderült, az EU-országokban a kannabisz, a kokain, a heroin és a metamfetamin (MDMA) a leggyakrabban használt stimuláns drogok. A teljes felnőtt lakosság (15-64 évesek) körében mintegy 96 millióan éltek velük 2017-ben.

Az európai nagyvárosok szennyvizében található kábítószer-származékok vizsgálata azt mutatja, hogy 38 vizsgált város közül 22-ben nőtt a kokainfelhasználás 2018-ban.

Az ezer főre jutó legmagasabb drogmaradványszintet Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia és Spanyolország városaiban rögzítették.