Magassarkút viselő Jézusra cserélik az eddig melegeket ábrázoló oltárképet

Vágólapra másolva!
Hatalmas botrányt váltott ki a keresztények körében, amikor tavaly a svédországi Malmö városában a világon elsőként avattak fel homoszexuális témájú oltárképet egy templomban, minderről pedig maga a malmői Szent Pál templom lelkésze, Helena Myrstener számolt be. Később ezt az alkotást eltávolították, nehogy sértse a transzneműeket. Most újabb polgárpukkasztásra készülnek, ugyanis az új oltárképen Jézust magassarkúban ábrázolják – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Óriási felháborodást keltett, hogy a malmői Szent Pál templomban egy melegeket és leszbikusokat paradicsomi környezetben ábrázoló oltárképet avattak fel tavaly adventre. A hírt a templom női lelkésze, Helena Myrstener osztotta meg Twitter-oldalán.

A Paradicsom című festményt 2012-ben készítette a saját magát kultúrmarxistaként jellemző fotóművész, Elisabeth Ohlosn Wallins, akit a XV-XVI. század fordulóján élt német festőművésznek, a szász festőiskola alapítójának, Lucas Cranachnak az „Ádám és Éva" című festménye ihletett meg.

Forrás: V4NA

Csakhogy az eredeti alkotáshoz képest Elisabeth Ohlosn Wallins alkotásán az első emberpár helyett egy homoszexuális férfi- és egy leszbikus női párt, valamint egy transznemű férfit ábrázol.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, az oltárképet végül eltávolították, azonban nem azért, mert sérthette a keresztény híveket, hanem mert

a templom vezetése nem akart megbántani senkit azzal, hogy kiállítják a festményt, amelyen az édenkerti csábító gonosz, a kígyó alakját egy transznemű személy tölti be.

A kép készítője nem értett egyet az eltávolítással.

mondta Elisabeth Ohlosn Wallins fotóművész.

Vélhetően a transzneműek vélt vagy valós sértődöttségét enyhíteni kívánó Szent Pál templom azonban most újra botrányos lépést tervez.

A templom ugyanis Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című alkotásának perverz feldolgozását készül kiállítani, azonban úgy, hogy

Jézust magassarkúban ábrázolják, az apostolokat pedig transznemű emberek testesítik meg.

Forrás: V4NA