Brutális támadások, robbantások, fülcsonkítás: tombol az erőszak Svédországban

2020.01.13. 15:54

Már nemcsak a bevándorlásellenes  pártok beszélnek Svédországban arról, hogy a korlátlan bevándorlás súlyos károkat okozott az országnak, hanem a korábban még bevándorláspárti Mérsékelt Párt is kezdi belátni, súlyosan tévedett azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan lehet integrálni az idegen kontinensekről érkezőket. Időközben egyre több olyan adat lát napvilágot, hogy a skandináv országban elszabaduló bűnözés hátterében egyértelműen a mostani bevándorlók, vagy a korábban érkezők leszármazottai állnak. 

Átvette a vezetést a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt a skandináv országban 2020 elején – derült ki a Demoskop kutatásából. Az intézet számaira azért is érdemes figyelni, mivel a 2018-as parlamenti választáson ők jósolták meg a legpontosabban a végeredményt. Jelenleg a Svéd Demokraták 25, míg a kisebbségben kormányzó szociáldemokraták 23 százalékon állnak. Mindezen nem is lehet nagyon meglepődni, mivel az elmúlt hónapokban egyre többen hívják fel a figyelmet a Svédországban uralkodó tarthatatlan állapotokra.

Évente több mint 100 robbantás

A nemzetközi média 2017-ben, amikor Donald Trump amerikai elnök a svéd bűnözési helyzetről tweetelt, szinte mindennap talált olyan megszólalót, aki szerint nincsen semmilyen közbiztonsági probléma az országban, és a tömeges migrációnak sincsen semmilyen negatív következménye. 2019 novemberében azonban a BBC már arról írt, hogy évente több mint 100 robbantás történik az országban, és azt a kérdést tették fel, hogy mi történik az egykor a legnagyobb jólétben élő Svédországban.

Egyre kezelhetetlenebb a svéd bűnözési helyzetForrás: AFP/Johan Nilsson

A BBC elszabaduló svédországi erőszakról szóló cikkében az is szóba került, hogy a feltételezett elkövetők olyan Svédországban született, de külföldi felmenőkkel rendelkező személyek lehetnek, akik nem voltak képesek integrálódni a társadalomba, olyan negyedben élnek, ahol a legrosszabbak a szociális-gazdasági és társadalmi körülmények. Tavaly novemberben a rendőrség műveleti osztályának a vezetője azt követően, hogy egy 15 éves fiút lőttek agyon Malmőben, arról beszélt, hogy a következő időszakban általános akciót indítanak a különféle bűnbandák ellen.

A buszmegállóban ütötték agyon majdnem a fiatal nőt

A rendőrség célként tűzte ki, hogy a közvélemény számára is érzékelhető legyen a biztonság javítása. Az utóbbi nem lesz könnyű feladat, mivel még tavaly novemberben Göteborgban egy fiatal férfiakból álló banda egy férfit egy garázsba zárt, mindenét elrabolták, és a fülének egy részét is levágták. Szintén Göteborgban történt, hogy

egy férfi miután lekésett egy villamost, kővel bedobta a szélvédőt.

A villamos vezetője nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Malmőben egy fiatal nő pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett miután egy 21 éves Ibrahim Ramadán nevezetű férfi egy buszmegállóban többször fejbe vágta egy deszkával.

Míg a svédek a brutális erőszak korábban nem látott mértékével szembesülnek, addig a Svéd Bűnmegelőzési Tanács legújabb jelentése arról számolt be, hogy az országban 2018-ban 53 százalékkal több antiszemita bűncselekményt követtek el, mint 2016-ban. Svédországban körülbelül 20 ezer zsidó él, és ellenük két évvel ezelőtt 278 gyűlölet-bűncselekményt jegyeztek fel. Érdemes ehhez az adathoz azt is hozzátenni, hogy a nagyjából 800 ezres muszlim közösség ellen 562 gyűlölet-bűncselekményt jegyeztek fel 2018-ban. A bűnmegelőzési tanács arról sajnos nem közölt adatokat, hogy a zsidók elleni cselekményt kik követték el, de egy európai uniós jelentés alapján ki lehet jelenteni, hogy az elkövetők egy része radikalizálódott fiatal muszlimokból, nagyrészt iskolás gyerekekből, és szélsőjobboldali csoportokból áll.

Szinte mindennapossá váltak a robbantásokForrás: AFP/Johan Nilsson

Iszlamisták kapnak állami pénzeket

A Svéd Biztonsági Szolgálat (Sapö) szerint a szélsőséges szervezetek megerősödésében kulcsszerepe volt magának a svéd államnak. Mindennek az oka, hogy mind önkormányzati, mind állami szinten kihasználták a támogatások megszerzésének a könnyebbségét az iszlámhoz köthető szerveződések. A Säpo szerint az iszlamista csoportok, egyének államilag finanszírozott iskolákat, kulturális egyesületeket és alapítványokat használnak platformként a szélsőséges ideológia terjesztésére Svédországban.

Ahogyan korábban említettük, a svédországi pártok támogatottságát is alapvetően átrajzolta a hosszú évek óta tartó migrációs krízis. Egyelőre hiába a legnépszerűbb párt a Svéd Demokraták, ha senki sem akar velük koalíciót kötni. Azonban Ulf Kristersson, a parlamentben lévő legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Mérsékelt Párt vezetője tavaly év végén arról írt, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a bevándorlásból származó problémákat, és igenis felül kell vizsgálni a korábbi álláspontjukat. Mindez azért is volt óriási fordulat, mivel 2006-2014 között a kormányon lévő Mérsékelt Párt nem tett semmit a bevándorlás szabályozása érdekében, sőt Frederik Reinfeldt volt miniszterelnök arról beszélt, hogy a világ menekültjei előtt meg kell nyitni az országot. Kérdés, hogy ez a politikai fordulat elvezet-e egy koalícióra a Mérsékelt Párt és a Svéd Demokraták között.

A svéd átlagembereknek is kezd elege lenni a leszámolásokbólForrás: AFP/Johan Nilsson

Háborús övezetek

Mint arról korábban beszámoltunk, egyre katasztrofálisabb állapotok uralkodnak Svédországban, mivel a különféle bűnbandák néhány nagyváros kerületeit gyakorlatilag háborús övezetté változtatták. A lövöldözések, a robbantások és a leszámolások mára a svéd mindennapok részévé váltak. Egyre kevésbé sikerül a helyi sajtónak eltitkolnia azt a tényt, hogy a bűnözők között mára többségében vannak a migráns hátterűek. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy még a balliberális kormány is intézkedéseket jelentett be a helyzet kezelésére, bár sokak szerint ezek semmit sem érnek.

Írtunk arról is, hogy inkább a naiv svédek alkalmazkodnak a bevándorlókhoz a migránsok integrálódása helyett. Így kommentálták többen is azt, hogy a svédországi Karlstad város központi kórházában az információs táblákon a svéd és angol nyelvű feliratokon kívül arab, perzsa és szomáli nyelven is tájékoztat a kórház. Sokak szerint az efféle megnyilvánulások csak nehezítik az amúgy is nehézkes integrációt, miközben Svédországban számos területen egyre nagyobb problémát okoz a bevándorlás, és annak következményei is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK