Újabb demokrata párti politikus lépett vissza az amerikai elnökjelöltségtől

Vágólapra másolva!
Cory Booker New Jersey-i szenátor közleményben tudatta híveivel: nem áll rendelkezésére elegendő anyagi forrás ahhoz, hogy győzelemre vivő kampányt folytathasson, ezért visszalépett az elnökjelöltségért folytaott küzdelemből.
Vágólapra másolva!

„Beszálltam ebbe a küzdelembe, de mindig azt mondtam, hogy ha nem látok esélyt a győzelemre, akkor nem folytatom" – írta Cory Booker, ugyanakkor elmondta, hogy büszke azokra az elvekre és értékrendre, amelyekért a kampányban kiállt.

Az 50 éves szenátornak soha nem sikerült nagy népszerűségre és támogatottságra szert tennie a Demokrata Párt elnökjelöltségéért induló politikusok népes táborában. A jelöltségre pályázók utolsó két országos televíziós vitájában a felmérésekben kimutatott alacsony támogatottsága miatt már nem is vehetett részt.

A demokrata elnökjelölt-aspiránsok következő vitája egyébként kedden lesz, Iowában.

Az afroamerikai Booker tavaly február elsején, az Egyesült Államokban a hagyományosan az afroamerikaiak történelmének szentelt emlékhónap első napján indította meg kampányát, amelyben elsősorban a megosztottnak tartott ország egységének megteremtését hangoztatta. Emellett határozottan állt ki a fegyverviselés szigorítása mellett, elsőként javasolva az elnökjelölt-aspiránsok közül egy fegyverviselési engedélyre vonatkozó, országosan érvényes programot. Az amerikai feketék és fehérek közötti anyagi és életszínvonalbeli egyenlőtlenségekre hivatkozva javasolta egy szövetségi babakötvényprogram életre hívását is.

Ennek értelmében a kormányzatnak kellett volna takarékbetétet nyitnia valamennyi, az Egyesült Államokban született gyerek számára.

Közleménye nyilvánosságra hozatalával egy időben Cory Booker közzétett egy videót is, amelyben - felelevenítve eddigi főbb jelszavait - az amerikaiak érdekében folytatandó további munka mellett kötelezte el magát.

A New Jersey-i szenátorválasztás szintén idén lesz, és amerikai sajtóhírek szerint Booker a választás esélyesének számít.

Cory Booker kilépésével 12 politikus maradt versenyben a demokrata párti elnökjelöltségért.