Az orosz hírszerzés meghekkelte egy ukrán gázcég számítógépes rendszerét

Vágólapra másolva!
Az orosz katonai hírszerzés meghekkelte az ukrán Burisma gázipari cég számítógépes rendszerét - jelentette egy bostoni kiberbiztonsági cégre hivatkozva több amerikai lap keddre virradóra.
Vágólapra másolva!

A Burisma az a cég, amely a Donald Trump amerikai elnök ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) középpontjában áll.

A Burismánál volt ugyanis igazgatótanácsi tag a demokraták elnökjelöltségéért küzdő Joe Biden volt alelnök fia, Hunter Biden, és Trump a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében felvetette, hogy

Erre a telefonbeszélgetésre hivatkozva indítottak eljárást a demokrata párti törvényhozók az amerikai elnök ellen.

A meghallgatásokkal egyidőben támadtak

Az Area 1 Security nevű bostoni kiberbiztonsági cég hétfőn este több amerikai médiumhoz eljuttatta a jelentését, amelyben az áll: felfedezte, hogy

orosz hekkerek már november óta több számítógépes támadást intéztek a Burisma Holding ellen.

A támadások időben egybeestek az amerikai képviselőházban folyó meghallgatásokkal, amelyeknek egyik célja annak kiderítése volt, hogy Donald Trump gyakorolt-e nyomást az ukrán elnökre a Burisma elleni vizsgálat ügyében.

Figyelmeztetésül kell szolgálniuk

Az amerikai kiberbiztonsági cég megállapította azt is, hogy a Burisma elleni támadások hasonlóak voltak azokhoz, amelyek Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt és a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) számítógépes rendszereit érték a 2016-os választási kampány idején.

Ráadásul az akkori és a Burisma elleni mostani támadásokat - az amerikai cég szerint - az orosz katonai hírszerzésnek ugyanaz az egysége követte el.

A támadásokban a hekkerek egyebek között hamis e-maileket küldtek,

amelyekkel megpróbálták rávenni a címzetteket adataik átadására.

A bostoni cég leszögezte, hogy az általuk felderített hekkertámadásoknak figyelmeztetésül kell szolgálniuk a 2020-as amerikai választásokra is.