Beszakadt alattuk a jég, megtalálták a másik 14 éves fiú holttestét is

román beszakadt jég
A két gyerek csúszkálni ment a befagyott Olt folyóra, azonban beszakadt alattuk a jég.
Vágólapra másolva!
A Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tűzoltói szerdán megtalálták annak a 14 éves oltbogáti fiúnak a holttestét az Oltban, aki vasárnap este a szintén 14 éves mostohatestvérével együtt tűnt el otthonról - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban az Origón is beszámolt, a két eltűnt gyereket napokon át nagy erőkkel keresték a román hatóságok. Az egyik fiút holttestét már vasárnap este megtalálták az Oltban.

Pulzusa még volt, de életét már nem sikerült megmenteni.

Szerdán a tűzoltók rábukkantak a másik fiú holttestére is. A korábbi hírekkel ellentétben nem iker-, hanem mostohatestvérek voltak. Mint kiderült,

mindkettejük halálát fulladás okozta.

A két gyerek csúszkálni ment a befagyott Olt folyóra, azonban beszakadt alattuk a jég Forrás: Maszol.ro

A Brassó megyei ISU szóvivője, Ciprian Sfreja elmondta, hogy azon a szakaszon, ahol a gyermekeket megtalálták, két és fél méter mély volt az Olt folyó. A szóvivő szerint

a fiúk csúszkálni mentek a befagyott folyóra, de beszakadt alattuk a jég.