Megszavazták az új észak-amerikai kereskedelmi egyezményt

2020.01.17. 06:20

Az amerikai szenátus elsöprő többséggel megszavazta az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közötti új észak-amerikai kereskedelmi egyezményt csütörtökön. Az új megállapodás (USMCA) az 1994 óta érvényben lévő Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt, vagyis a NAFTA-t váltja fel. Donald Trump amerikai elnök a NAFTA-ról korábban azt mondta, a történelem legrosszabb megállapodása volt, amely több ezer amerikai munkahely megszűnését eredményezte.

Az amerikai szenátus 89:10 arányban fogadta el az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új megállapodást (USMCA). A demokrata többségű képviselőház már december 19-én - a demokrata politikusok által kért módosításokat követően - kétpárti egyetértéssel megszavazta a megállapodást, amelyet így már csupán Donald Trump amerikai elnöknek kell aláírnia, hogy törvényerőre emelkedjék.

"Igazán olyan hetünk van, amikor a nemzet, az elnök és a nemzetközi kereskedelmünk alapvető eredményeket könyvelhet el" - fogalmazott a voksolás után Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője, utalva arra, hogy egy nappal korábban Donald Trump a Fehér Házban Kínával írta alá a részleges kereskedelmi megállapodást.

Donald Trump amerikai elnök "a történelem legrosszabb megállapodásának" minősítette a volt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi EgyezménytForrás: MTI/AP/Evan Vucci

Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának sarkalatos kérdése volt az Egyesült Államok korábbi szabadkereskedelmi egyezményeinek felülvizsgálata. Az 1994-ben kötött NAFTA-t felmondta, és 2017 januárjában - beiktatása utáni első munkanapján - elnöki rendeletet írt alá arról is, hogy Washington kilép a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű szabadkereskedelmi egyezményből.

A NAFTA-t az amerikai elnök "a történelem legrosszabb megállapodásának" minősítette, és ezt az egyezményt okolta több ezer amerikai munkahely megszűnéséért is. A NAFTA ugyanis lehetővé tette, hogy az amerikai vállalkozások áttelepítsék termelő kapacitásaikat Mexikóba, ahol alacsonyak a munkaerőköltségek. Az új egyezmény továbbra is biztosítja a szabad kereskedelmet, de tartalmaz számos szigorítást és újdonságokat. A többi között szigorúbb munkaügyi szabályokat ír elő, és lehetővé teszi az Egyesült Államoknak a gépjárműgyártás növelését.
Az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) még tavaly áprilisban azt prognosztizálta, hogy az új egyezmény az elkövetkező öt évben 68 milliárd dolláros "lendületet" ad az amerikai gazdaságnak, és mintegy 180 ezer új munkahely megteremtésére ad alkalmat.

Az USMCA-t Mexikóban már ratifikálták, Kanadában pedig várhatóan január végén kerül erre sor.