Terepjáróval hajtottak be egy ékszerboltba a rablók - videó

2020.01.17. 15:11

Autóval hajtott be egy londoni ékszerüzletbe három rabló. A bűntény azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezték, egyiküket rögtön el is kapták.

Egy terepjáróval hajtott be három rabló egy londoni ékszerüzletbe, hogy kirabolják - írja a Daily Mail. A bolt biztonsági kamerája által készített felvételen is látszik, nem sokon múlt, hogy nem történt komolyabb tragédia.

A felvételen látható, ahogy a Land Rover szinte berobban a kis üzletbe, majdnem elgázolva a bent tartózkodó vevőket. Miután az autó megállt, a három rabló kugrott belőle, kalapáccsal betörték a vitrinek üvegeit és elkezdték zsákokba pakolni az ékszereket.

Ezután a bűnözők megpróbáltak visszaülni az utóba, de az egyik járókelő megakadályozza őket, így végül futva hagyjtk el a boltot. A három férfi közül egyet azonnal elfogtak, ő hosszú börtönbüntetésre számíthat. Két társa azonban még most is szökésben van.

A rablók által használt Land Roverről kiderítették, hogy a rablás előtt egy hónappal lopták el Wandsworth-ből, a rajta lévő rendszámtábla pedig hamis volt.

– Nagy szerencse, hogy senki nem sérült meg, a vásárlók és az eladó is komoly veszélyben volt a rablás során - mondta a nyomozást vezető rendőrtiszt.