Sorsdöntő lehet az olasz belpolitikában az Emilia Romagna-i tartományi választás - mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

A szakértő szerint azért nagy a tartományi választás tétje, mert egy demokratikus országban általában egy sor tartományi választás elvesztése után, az éppen aktuális hatalmon levő kormány fel szokott állni. Közölte, hogy

a tartományok többségében már a jobboldal van többségben, és a január 26-ai Emilia Romagnában, illetve Calabriában rendezett után még hat tartományi választás lesz az idén Olaszországban.

Szomráky Béla ezek közül hatban biztosnak vette a jobboldali győzelmet, és hozzátette: Emilia Romagnában, illetve Toszkánában, két "posztkommunista fellegvárban" is valószínűnek tűnik ugyanez.

Matteo Salvini a hagyományosan baloldali régiókat is meg tudta szólítaniForrás: AFP/Tiziana Fabi

A kampányról megjegyezte, hogy a migráció témája erőteljesen jelen van, a "félbaloldali-baloldali kormányzat" pedig minden erejét arra próbálja fordítani, hogy valamilyen módon hiteltelenné tegye Matteo Salvinit, aki szerinte meg tudta szólítani az embereket a hagyományosan baloldali régiókban is.