Ki nyugodhat a párizsi Panthéonban és ki nem?

2020.01.28. 08:42

A francia közgondolkodásban kivételes tisztességet jelent, ha valakit a Panthéonban temetnek el - vagy éppen oda visznek át valakit, akár évtizedekkel a halála után. Erről ír Eugénie Bastié, fiatal francia konzervatív esszéista a Le Figaróban. Mindennek a kiindulópontja, hogy mégsem került Charles Péguy, a XX. századi francia irodalom, közgondolkodás egyik fontos véleményformálója a Panthéonba, holott abba ezúttal a családja is beleegyezett. Péguy Panthéonba helyezését már Charles de Gaulle is eltervezte 1945-ben, de a kommunisták, akik nem tudták megbocsátani az első világháborús hős Péguy „visszatérését" a katolikus hithez, meghiúsították a tervet. Ezt követően Nicolas Sarkozy tett kísérletet rá, ezúttal azonban a család nem egyezett bele, és az akkor még erős baloldali ellenzék, Francois Hollande vezetésével, hangosan tiltakozott. 

A Panthéon Párizs Latin negyedében található, a XVIII. század második felében emelt nagyszabású klasszicista stílusban épített épület. Eredetileg templomnak szánták, és Párizs védőszentjének, Szent Genovévának ajánlották.

A párizsi PanthéonForrás: AFP/BRUNO DE HOGUES/ ONLYFRANCE.FR/Bruno De Hogues

Építése 1758-ban kezdődött el XV. Lajos király utasítására, de anyagi okok miatt csak jóval később, 1790-ben készült el.

A templom a francia forradalom idején új funkciót kapott: a legdicsőbb franciák temetkezési csarnoka, mauzóleuma lett, és azóta is Franciaország nagyjainak temetkezési helyéül szolgál. Homlokzatán ma is olvasható a felirat: „A nagy embereknek, a hálás haza."

A Le Figaro azt írja, hogy Emmanuel Macron a közmegegyezés tárgyát képező, szintén I. világháborús veterán Maurice Genevoix-val egyszerre 

 tervezte Charles Péguy Panthéonba helyezését.

Charles PéguyForrás: AFP

A ceremóniára 2020. november 11-én került volna sor, az ismeretlen katona 100 éves évfordulója ünneplésével egyidejűleg.

Valójában csak arról lett volna szó, hogy Péguy, a Villeroy-i temetőben levő földi maradványainak áthelyezése nélkül egy emléktáblát kap a Panthéonban, és ehhez most a család is beleegyezését adta.  Addigra viszont kiderült, hogy Macron eláll a javaslattól, és Péguy most sem kerülhet a Panthéonba. 

Az ötletet eredetileg az Élysée (Államfői Hivatal) tanácsadója, Bruno Roger-Petit vetette fel, aki egyfajta „emlékezetügyi tanácsadóvá" is vált az elmúlt időszakban, és többek között a nemzeti megemlékezések, ünnepek lebonyolításáért is felelős. Állítólag tőle származik a „franciának lenni művészet" fordulat is, amit Macron többször is átvett beszédeiben. 

A következő, Panthéonba helyezésre váró személyiségek között találjuk Appollinaire-t, a nagy költőt, a Bolero zeneszerzőjét, Ravelt vagy Claude Monet-t, a csodálatos impresszionista festőt.

John F. Kennedy és Charles de GaulleForrás: Getty Images/IMAGNO/Austrian Archives (S)/ Anonym

Péguy Panthéonba emelését - ahogy írtuk - először De Gaulle próbálta meg, közvetlenül a második világháború után, 1945-ben. Miután a kommunisták a velük szimpatizáló Romain Rolland-ot, a Nobel-díjas Sztálin-rajongó, szovjetbarát írót akarták a Panthéonba emelni, megakadályozták, hogy Péguy is oda kerüljön. Ugyanezt próbálta meg Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök is 2011-ben, aki Patrick Buisson elnöki tanácsadó javaslatára vetette fel Péguy-t a Panthéonba helyezendők listájára.

Így írt erről Sarkozy egykori tanácsadója a köztársasági elnöki kabinet titkárának, Emmanuelle Mignon-nak: „ha csak egy nevet kellene javasolnom az Elnöknek, az Péguy lenne. Miközben ezt írom, rájöttem arra is, hogy miért nem lesz mégsem lehetséges, pedig valahol mégis jobb lenne (Péguy-nek) a Panthéonban. Ahol most van, az a hely nyirkos, sötét, és kevesebben látogatják, mint a Panthéont". (A Villeroy-i tömegsírról van szó, ahová Péguy-t a halálakor több katonatársával együtt eltemették.)

Akkor azért nem kerülhetett sor erre, mert Péguy családja nem járult hozzá.

Ha most sikerült volna Péguy-t és Genevoix-t együtt a Panthéonba helyezni, az egy nagyon erős szimbólum lett volna, vélekedik Eugenié Bastié.  A két első világháborús hős, együtt, az egyik, aki hősi halált halt és a másik, aki túlélte a borzalmakat. Macron azonban nem vállalta. 

A Le Figarónak sikerült elérnie Péguy családját, akik nagyon kedvezően fogadták Macron eredeti javaslatát. A „L'Amitié Charles Péguy" („Péguy-i barátai") nevű, Péguy életművét gondozó közösség és kiadvány alelnöke, Éric Thiers szintén támogatta a tervet, és azt mondta, hogy még ha nem is vitték volna át a Panthéonba Péguy földi maradványait, egy november 11-i megemlékezés, mindenféle politikai hatásvadászat nélkül, kiváló alkalom lehetett volna Charles Péguy újra köztudatba hozatalára, arra, hogy megismerjék minden arcát, egészen a Dreyfust támogató író-költőtől a csatatéren halált halt hősig. 

Ugyanakkor a javaslat nem aratott egyértelmű tetszést az Élysée-n belül sem. Joseph Zimet, Macron kommunikációs tanácsadója, a Genevoix családhoz közel álló politikus, egyáltalán nem érezte magáénak az ügyet, sőt ellene volt. 

Vajon attól félt, hogy Péguy Panthéonba emelése árnyékot vet Genevoix-ra?  - tette fel a kérdést Eugénie Bastié. Zimet azt állította, hogy nem Péguy ellen foglalt állást, de azt hozzátette, hogy Péguy jóval komplikáltabb eset, mint Genevoix. Utóbbi sokkal inkább konszenzust teremt a francia társadalomban, ráadásul Macron gyerekként nagyanyja térdén ülve olvasta Genevoix műveit.

Emmanuel MacronForrás: AFP/Hector Retamal

Érdekes az is, teszi hozzá a fiatal esszéírónő, hogy François Bayrou, aki Macron egyik legfőbb szövetségesének számít, és a centrista Demokrata Mozgalom (Modem) vezetője, és aki Bastié szerint ideológiai alapokon talán a Péguy-hez legközelebb álló francia politikusnak tekinthető, egyáltalán nem volt lelkes az ötlettől.

Bayrou véleménye alapján „Péguy nem egy olyan ember, aki a fennálló hatalomtól elismerést várna, ő egy igazi lázadó. Jobb, ha a vesztesek között marad, és nem kerül át a nyertesek közé" - fejtette ki furcsa álláspontját a Le Figarónak.

A kérdésben már döntöttek. Macron egyébként nemrégiben együtt ebédelt Maurice Genevoix unokáival, ezzel is előkészítve az író Panthéonba emelését. Péguy-ről pedig már szó sincsen. 

Ki volt valójában Charles Péguy?

Charles Péguy (1873-1914) francia író, költő, folyóirat-szerkesztő pályafutása egészen rendkívülinek nevezhető. Az anyagi javakban mindig szűkölködő, de soha sem nélkülöző, egyszerű szülőktől származó Péguy gyerekkorában katolikus, puritán neveltetést kapott.

Ennek ellenére antiklerikális, elkötelezett militánsként eleinte a szocialista tanítások és ideológia hívévé vált, majd harcosan kiállt Dreyfus mellett, és háborút hirdetett az antiszemitizmus ellen. 

Alig múlt 30 éves, amikor visszatér gyökereihez, a katolikus és a elkötelezetten nemzeti eszmékhez, megindító és máig ható könyvet írt Jeanne d'Arc-ról, a nemzeti hősről, aki élete végéig egyfajta példaképszerepet töltött be. A francia baloldal soha nem tudta megbocsátani neki, hogy nemzeti alapokra helyezkedett, egyike volt azon francia íróknak, akik az ország múltját és egyben jövőjét is a zsidó-keresztény hagyományokhoz, és a görög-római szellemi örökséghez kötötte.

A baloldalt, ezen belül is a szocializmust, rendkívül súlyos kritikával illette „A pénz" (L'Argent) című nagy hatású esszéjében, arra a következtésre jutva, hogy a szocializmus nem más, mint a francia burzsoá entellektüelek hazugsága, és ők azok, akik elhintették a szabotázs, a munka és a haza dezertációjának, azaz a hazaárulásnak a gyakorlatát Franciaországban.  Ők azok, „akik elhitették az emberekkel, hogy ez a szocializmus, és a forradalom".

1914. szeptember 5-én esett el, szinte az első világháború első halottjaként, katonatársai szerint utolsó szavai ezek voltak: Istenem, a gyerekeim...  négy kisgyereket hagyott maga után, az utolsó már halála után született.

A 2020. novemberi 11-i ünnepségen Macron döntése szerint a Panthéonba kerülő Genevoix (1890-1980), közismert francia író szintén az első világháborúban harcolt, súlyos sebesüléssel (70 százalékos rokkantsággal és balkezének elvesztésével) 1915-ben szerelték le.

Maurice GenevoixForrás: AFP

1946-ban a Francia Tudományos Akadémia tagjai közé választották, amelynek örökös titkári tisztségét töltötte be 1958-tól. Írói munkásságát szokás Maupassant-hoz hasonlítani azzal a megjegyzéssel, hogy írásai „kevésbé keserűek, és humánusabbak", mint nagy elődjei.

Értelmetlen olyasmit kijelenteni, hogy egyik vagy másik művész vagy gondolkodó-e a nagyobb, a mai konzervatív gondolkodásban egyre fontosabb szerepet kapnak Péguy művei, és szintén tény, hogy Genevoix sem életében, sem halálában nem irritálta a baloldalt. Minden bizonnyal ezek a tények is hozzájárultak Macron döntéséhez. A legnagyobbnak tartott, halál utáni hivatalos dicsőségben Genevoix részesül, Péguy nem. Legalábbis egyelőre nem.