Van párhuzam a kommunista utópia és a zöld utópia között?

2020.01.27. 09:09

A Le Siècle vert (A zöld század) című rövid és éles tanulmányában, amely a Gallimard „Tracts"(Röpiratok) gyűjteményben jelenik meg, Régis Debray író, filozófus folytatja a Nyugat nagy átalakulásáról megkezdett elmélkedését. Az ökológiai aggodalmak fokozódásával egy új, elnőiesedő és sterilizált világ kialakulását látja, amely azonban paradox módon mintha kevésbé lenne civilizált. A Le Figaro Régis Debray-vel készített interjút. Régis Debray ősszel lesz 80 éves. Életútja sajátos, de nem példa nélküli az úgynevezett hatvannyolcas generáció tagjai között. Gazdag jogász szülők gyerekeként nő fel Párizs egyik leggazdagabb negyedében, aztán ő maga a szélsőbal legszéléig megy, majd később visszafordul, és megérkezik a konzervatív értékekhez. A hatvanas években együtt harcolt Che Guevarával, Dél-Amerikában többször börtönbe is került, egyszer majdnem halálra kínozták. A Le Figaro érdekes interjút készített a filozófussal, ebből mutatunk részleteket.

"Az ipari társadalom árát fizetjük, és valószínűleg a modernitás árát is. Gondoljunk csak a híres descartes-i elméletre, amelyben az embernek a természet „urává és birtokosává" kell válnia. Szerintem az ember önhittsége korábban kezdődik, a 14. században, amikor a görögökkel ellentétben, akik messziről szemlélték az Olümposz hegyet, de eszükbe sem jutott megmászni, Petrarca úgy dönt, hogy megmássza a Ventoux-hegyet. A modernitást nyitotta meg ezzel, melynek csúcspontja a Cape Canaveral (az USA űrközpontja). Hirtelen eszméltünk rá – még ötven évvel ezelőtt sem igen beszéltünk a klímáról – függésünkre a törékeny természettől, amelytől függetlennek hittük magunkat. Így született meg az életbiztosítását elvesztő ember bizonytalansága: a haladás." - mondta Debray.

A „zöld században" Ön egy civilizációs változás tüneteiről beszél, majdhogynem antropológiai átbillenést lát. Az ökológiai kérdések felmerülése hogyan vezetett e sokkal kiterjedtebb „steril erkölcsi rend" létrejöttéhez?

(...) A mindent átfogó történelemből (mely különösen a 19. században vezetett minket), átlépni a mindent átfogó természetbe, legalábbis egy cezúra. Hívők voltunk vagy sem, keresztények voltunk, mert az Isten a civilizációk történetében először megtestesült, és ez az esemény az időben értelmeződött és játszott lényegi szerepet. Az újság olvasása az ember reggeli imája volt, ahogy Hegel mondta. Mára viszont az ember feladata a beteljesítés helyett a védekezés lett.

Erkölcsi rend? Minden korszaknak van, és ez jó. A miénk egy steril, kockázatmentes, mindenben pozitív világot akar építeni, amelyben nem akarunk többé kifolyó vért látni, bikát az arénában, vagy koporsót az utcán. Csak életet az élet kegyetlensége nélkül. Nincs kapcsolat a Gonosszal. Maradjunk tiszták.

A mai férfi olyan, mint egy átlagos nő – fogalmazta meg. Miért kapcsolja össze az ökológiát, vagy inkább „az ökologizmust" a „társadalom elnőiesedésével"?

Számomra az elnőiesedés elsősorban a férfiakat érinti, a nőket nem. A férfiak megjelenése elnőiesedett, nagyobb gondot fordítanak önmagukra, a testükre, vonzerejükre, ékszereikre, tetoválásaikra. Az elnőiesedés nagyon kiterjedt jelenség, szimbolikus értelemben, és ezekben a konkrét dolgokban is, Norbert Elias a civilizáció nagy előrelépéseként értelmezi, mint az erkölcsök enyhülését és a halál hatalmának gyengülését. A hóhér nem nőies. A nő életet ad, nem halált. Nincs női mesterlövész, akkor sem, ha viseli az egyenruhát.

A béke korszakában élünk. Ezért inkább a puha, mint a kemény, inkább a képzelet, mint a valóság, ezért, hogy az eddig női tulajdonság, a szépség már a férfiaké is; ezért inkább az áldozat kultusza, nem pedig a hősé; és ez az oka a vadászattól való növekvő idegenkedésnek is, ami jellemzően férfi tevékenység. Alapvetően az Istent, az Atyát hagytuk el a Földanyáért. A (franciában) hímnemű Államot a nőnemű civil társadalomra cseréltük le.

(...)

Regis Debray francia filozófusForrás: AFP/Bertrand Guay

A zöld forradalom együtt jár a „tech" forradalommal, valamint a globalista kapitalizmussal is. Nem ellentmondásos ez?

Nem, az egyik a másikból következik. Minél több a csúcstechnika, annál jobban vágysz a természetre. Minél globalistább vagy, annál nagyobb szükséged van a szülőföldre. Van egyfajta termosztát bennünk, amely minden elkorcsosulást ki akar javítani. Ezért van több környezetvédő Párizsban, mint Vendée-ben, a vezető tisztségviselők körében, mint a mezőgazdaságban dolgozók között. Ne feledje, hogy a techno-gazdasági globalizáció egy politikai-kulturális balkanizáció.

Inspirálja Önt a fiatalok ökológiai lelkesedése?

Többet ér egy nagy ügy miatti lelkesedés, mintha csak a köldöküket néznék. Ezért szimpatizálok velük, és elismerem őket. A régi oltalmazóit, védőhálóit: pártot, családot, egyházat, nemzetet elhagyva az egyén a bolygó gondjaival találja szembe magát. Mi, ebben az életkorban politizáltunk, és ügyet sem vetettünk a bolygó sorsára, a mai fiatalok depolitizáltak, viszont bolygótudatuk van. Ez egy másik formula egy másik kor számára. Amitől félhetünk az az, hogy a természettel szembeni visszaélések ellen tiltakozva elfelejtjük az emberekkel szemben elkövetett igazságtalanságokat. A bolygó gondja elfeledteti a város, a polisz gondját.

A felnőtteknek követniük kellene a példájukat?

Azzal demagóggá válhatunk. Az ifjúság nem a tekintély érve. Egyrészt azért, mert sok idő kell ahhoz, hogy valaki felnőjön és elkezdjen önállóan gondolkodni, másrészt azért, mert az ifjúság nem jelenti az ártatlanság vagy a tudás szinonimáját. Ha tudományellenessé is válik, az katasztrófához vezethet. Szabadjon emlékeztetni arra, hogy az összes nagy szekuláris ideológia a fiatalok mozgósításával indult, a fasizmustól a maoizmusig. Ma még nem ez a helyzet, de tudjuk, hogy a múlt felszámolása ritkán vezet egy jobb jövőbe.

Az új tudás önmagában nem jelent értékrendet. Egy dolog, amit tudunk, és egy másik, amit akarunk. A kettő nem ugyanaz. Az értékek nem a természetben, hanem a fejünkben vannak.

Párhuzamot vonna a kommunista utópia és az ökológiai utópia között. Ez azt jelenti, hogy a "Zöld Khmer" átveszi a helyét a Vörös Khmernek?

Nyilvánvalóan nem. De mindig veszélyes teljes hatásköröket biztosítani egy tudománynak, ebben az esetben az élet- és földtudományoknak. Minden új felfedezésnek megvan a fundamentalizmusa, már vannak is zöld fundamentalistáink, akik az Apokalipszistől való ősi félelmet egy veszedelmes és potenciálisan kényszerítő erejű puritanizmussal keverik össze.

(...)

Az „ökologizmus" fogalmát a vallással is összehasonlítja. De vajon uralkodhat-e egy transzcendencia nélküli vallás?

Ebben az esetben csak civil vagy szekuláris meggyőződésről van szó, ahogyan a nacionalizmus vagy a kommunizmus esetében. Inkább csak meggyőződéses emberekről beszélhetünk. A vallás mindenekelőtt intézmény. Ami most az ökológiában, mint ideológiában érdekes, amely nem egy tudományos ökológia, az a szervezetlenség, cseppfolyósság, rugalmasság. Az a képessége, hogy áthatja a szellemet, és megnyeri a szellemi csatát, öntudatlanul egy új szentséget képes teremteni, amely a megszentelt természet lenne.

Angliában a veganizmus hivatalosan is egy kisebbség filozófiai irányzatává vált, melyet védeni kell, és amelynek jogai vannak. A bíróság elé került, és a bírák így döntöttek. Franciaországban nincs az angolszász világhoz hasonló hajlam a multikulturalizmusra.

A mai szimbolikus ürességben, az összes nagyszerű narratíva eltűnésével szükségét érezhetjük valaminek, ami szakrális, olyasminek, ami tiltja a szentségtörést, és az áldozatot javasolja. Átbillent a gondolkodásmódunk, de az életstílusunk még nem, és ez az eltérés problematikus. Képesek vagyunk akarni azt, amit tudunk?

(...)

Inkább a „társadalmi környezet" fogalmát részesíti előnyben, mint a „természeti környezet" fogalmát. Miért?

Még ha a „környezet" (franciául: „environnement") szó latin eredetű is, mindenekelőtt az angolszász területen használják. A mi kultúránkban a „miliő" (franciában: „milieu") kifejezés honosodott meg. Számomra ez tűnik megfelelőbbnek, mert az előbbi a természetet perifériának tekinti, az embert körülvevő külsőségekké redukálja. Ha tanulhatunk valamit az ökológiából, az éppen az, hogy az ember nem sziget egy óceánban, egy jó vagy rossz környezet középpontja. Az embert saját kulturális közege veszi körül, a külvilágunk a bensőnkben lakik. A Föld forgása határozza meg intim életünket, például az alvás és az ébrenlét váltakozását, a Nap körül zajló körforgást, öltöztet és vetkőztet minket. A kozmikus környezet bennünk lakik. Más szavakkal, számomra ez sokkal pontosabb fogalom, mint a természeti környezet kvázi-turisztikai fogalma.

Hogyan békíthető össze a technikai és a spirituális, a természet és a kultúra?

A kultúra egy történelmi leülepedés. A természet olyan ismétlődés, amely nem integrálja a történelmet. Ha a könyvemben a „bolygó léptékű kerti együttműködésről" beszélek, az azért van, hogy szembeállítsam magam intellektuális világunk bizonyos technofóbiáival. Az ember nem mondhat le a természet jobb kezeléséhez szükséges eszközökről, a kertésznek metszőollóra van szüksége a rózsa megmentéséhez, és a metszőolló maga a kultúra. A természet kultúra nélkül teljesen elvadul. Próbáljunk meg civilizáltak maradni.