A kínai Vuhan városából kiindult koronavírus terjedése már világszintű problémává vált. A vírus már legalább nyolc országban jelent meg, köztük az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban és Oroszországban is. A tüdőgyulladást okozó fertőzés miatt már 17-en haltak meg. Több kínai nagyvárost karantén alá helyeztek, hogy megfékezzék a járvány terjedését. Világszerte óvintézkedéseket vezettek be, Oroszország pedig megkezdte a vírus ellenszerének kidolgozását.

A koronavírusos megbetegedések központjában a 11 millió lakosú kínai Vuhan városa állhat. Azonban Kína nemzeti egészségügyi bizottságának igazgatóhelyettese, Li Pin tájékoztatott, hogy a járvány már az ország 13 régióját elérte. Az érintett területek között olyan nagy városok is szerepelnek, mint Sanghaj, Peking, Hongkong és Makaó. A fertőzöttek száma pedig 509-re emelkedett, továbbá fennáll a veszélye, hogy a vírus mutálódjon, ami a terjedés gyorsulásához vezethet. A kórházakban már nagyjából 1400 beteget tartanak megfigyelés alatt. A halálos áldozatok száma pedig 17-re emelkedett nemzetközi szinten.

Védőmaszkot viselő utasok egy hongkongi pályaudvaron 2020. január 23-ánForrás: MTI/AP/Kin Cseung

Emberről emberre is

A Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pedig megerősítette, hogy a tüdőgyulladás-járványt okozó új koronavírus emberről emberre is terjed. Ugyanis Csung Nan-szan, a járvány ügyében vizsgálatot folytató egészségügyi bizottság vezetője szerint a dél-kínai Kuangtung tartományban két ilyen esetet is regisztráltak.

Dél-Korea hétfőn jelentette az első megbetegedést. Kedden ausztrál egészségügyi források bejelentették, hogy Brisbane-ben karantén alá helyeztek egy férfit, akin nem sokkal az után, hogy visszatért Vuhanból, a betegség tünetei jelentkeztek. Ezután az ország egészségügyi hatósága biológiai biztonsági ellenőrzést rendelt el a Vuhanból Sydney-be érkező repülőgépek utasainál. Ugyanezen a napon az Amerikai Egyesült Államokban is diagnosztizáltak egy koronavírusos tüdőgyulladást. Az ügyben megszólalt Abe Sindzó japán miniszterelnök is, érdemi információt nem mondott, az óvatosságról beszélt. Japánban egyelőre egy megbetegedést jelentettek, a fertőzött január közepén tért vissza Vuhanból. Thaiföldön pedig két esetet jelentettek, ezt követően pedig Tajvanon is megjelent a betegség.

Védőmaszkot viselő utasok egy hongkongi metrón 2020. január 23-ánForrás: MTI/AP/Kin Cseung

Szerda este a RIA Novosztyi orosz hírügynökség arról tájékoztatott, hogy Szentpéterváron kórházba került egy Kínából érkezett orosz férfi akut légúti vírusos fertőzés gyanújával.

Több nagyvárosban is közlekedési zárlat

Különös aggodalomra ad okot, hogy a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet miatt jelentősen emelkedik az utasforgalom Kínában. Ez idő alatt várhatóan mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek országszerte különféle közlekedési eszközökön. Ezért Vuhanban óvintézkedés gyanánt lezárták a város tömegközlekedési hálózatát. A kínai sajtó csütörtöki tájékoztatása szerint a hatóságok felszólították a lakosokat, hogy ne hagyják el a várost a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében. Ezenfelül leállították a repülőterén és a vasútállomásokon induló járatokat is. A kínai közlekedési minisztérium utasítást adott a tartományi közlekedési hatóságoknak, hogy zárjanak le minden Vuhanba tartó szárazföldi és vízi útvonalat is. A város kulturális és turisztikai hivatala pedig törölt minden Vuhanba szervezett turistautat, és a befizetett díjak visszafizetésére kötelezte az utazási irodákat. Végül a kormány felszólította a város lakóit, ne hagyják el a várost, hacsak rendkívüli körülmények ezt nem teszik szükségessé.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön közölte, hogy az eddig diagnosztizált fertőzöttek között előfordult olyan beteg, aki nem járt előzőleg Vuhanban, ráadásul egyre nő az olyan fertőzöttek száma is, akik nem keresték fel a város azóta lezárt hal- és húspiacát,  ahol először megjelent. Ezek a tények pedig az óvintézkedések szükségességét támasztják alá. A kínai egészségügyi hatóságok felhívták a figyelmet, hogy a vírus lappangási ideje akár 14 nap is lehet. 

Vuhan után a vele szomszédos Huangkangban és Ocsouban is közlekedési zárlatot vezettek be. Az elővigyázatosság jegyében a pekingi városvezetés csütörtökön lemondta a kínai holdújévre tervezett, nagy létszámú eseményeket. Közben először jelentettek fertőzöttet az ország nyugati részéről, a Hszincsiang-Ujgur Autnóm Területen két esetben azonosították az új koronavírust. Sanghajban pedig a város utcáinak fertőtlenítésébe kezdtek a hatóságok.

Óvintézkedések világszerte

Ezenfelül világszerte vizsgálatoknak vetik alá a repülőtereken a Kínából érkező utasokat. Féltucatnyi ázsiai ország és az Egyesült Államok három repülőterén kezdte meg kedden a Kína középső részéről érkező utasok ellenőrzését. Bangkoktól Hongkongig, Szingapúrtól Sydney-ig a hatóságok rendszeres ellenőrzést vezettek be a kockázatos területekről érkező repülőjáratok esetében. A repülőtereken elrendelték a kockázati zónákból érkező utasok kötelező hőkamerás vizsgálatát. A vietnami egészségügyi minisztérium pedig fertőzésveszélyre hivatkozva megerősítette az ellenőrzést a Kínával szomszédos határán.

Ausztrália egészségügyi hatósága biológiai biztonsági ellenőrzést rendelt el a Vuhanból Sydney-be érkező repülőgépek utasainál. Indiában több nagyváros légikikötőibe küldtek egészségügyi egységeket a Kínából és Hongkongból érkező járatokhoz. Észak-Korea bejelentette: felfüggeszti a külföldi turisták fogadását.

Vasúti kocsit fertőtlenít egy munkás egy szöuli pályaudvaron 2020. január 23-ánForrás: MTI/EPA/YNA/-

Oroszország összes, több mint 200 határátlépő pontján megerősítették az egészségügyi ellenőrzést. Az orvosok módszertani útmutatást kaptak a közlekedési eszközök fertőtlenítésére. Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője pedig bejelentette, hogy Oroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását. Popova úgy értékelte, hogy ezen intézkedésekkel minimálisra csökkentették Oroszországban az új koronavírus elterjedésének veszélyét. Továbbá Szerbiában is hőkamerákkal vizsgálják az érkező utasokat a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren.

Ceng Kuang, a kínai Betegségellenőrzési és Elhárítási Központ vezető járványügyi szakértője szerint az új koronavírus okozta járvány megfékezhető, ha azonnali intézkedések történnek. Ezt megerősíti Szlávik János infektológus M1 csatornának tett nyilatkozata is, miszerint a vírus egyelőre nehezen terjed emberről emberre. Továbbá, hogy az eddigi információk szerint a fiatal gyerekeket megkíméli a betegség, mert az eddigi legfiatalabb fertőzött 15 éves, a halálos áldozatok pedig csak idős, beteg emberek közül kerültek ki.

A Kínában most felbukkant, új típusú koronavírusról egyelőre nem tudják, hogy melyik állatról került át az emberre, de vannak olyan kutatók, akik a kígyókat "gyanúsítják", ami érdekes lenne, hiszen általában emlősök, például denevérek játsszák a közvetítő szerepet.

Védőmaszkot gyártó üzem munkásai a Hopej tartományban fekvő Hantanban 2020. január 23-ánForrás: MTI/EPA/-

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) válságtanácskozást hívott össze a megbetegedések terjedéséről, ahol a közegészségügyi rendkívüli állapot kihirdetéséről dönthetnek.