Koronavírussal fertőzött beteg érkezhetett Romániába

Vágólapra másolva!
A bukaresti reptérről kórházba szállítottak egy férfit, miután a repülőn jelezte, hogy rosszul van. Az utas korábban Kínában járt, ezért felmerült, hogy az új típusú koronavírussal fertőződött meg - írja a Maszol.
Vágólapra másolva!

Orvosi kivizsgálásra vittek egy férfit, aki szombat délután érkezett meg Tel-Avivból a bukaresti Henri Coandă repülőtérre egy Ryanair-járattal, mert felmerült a gyanú, hogy a Kínából terjedő, új típusú koronavírus megfertőzte.

Az adevarul.ro információi szerint

az utas korábban Kínában járt, és olyan tünetei voltak, amelyeket a veszélyes kór okoz.

A férfi már a gépen rosszullétre panaszkodott, ezért a pilóta felvette a kapcsolatot a bukaresti irányítótoronnyal. Miután a repülő leszállt, az utast egy orvoscsapat vette át. Az információt utóbb a repülőtér igazgatósága is megerősítette - írja a Maszol.

A férfit mentőautóval a bukaresti

Matei Bals járványkutató Intézetbe szállították kivizsgálásra.

Nem hivatalos források szerint izraeli állampolgár, és három hónappal ezelőtt járt Kínában.