A külügyminisztérium azt kéri, senki ne utazzon a kínai Hubei tartományba!

Vágólapra másolva!
Jelenleg senkinek nem ajánlott a kínai Hubei tartományba utazni, mert a hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így nem lehet elhagyni sem - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás közleménye szerint Vuhan városában

négy magyar állampolgár lakik munkavállalóként szállodában, egy magyar férfi pedig a lezárt tartomány más városában tartózkodik.

Mindannyian jól vannak, a minisztérium folyamatosan kapcsolatban áll velük - írta.

Hozzátette, hogy Magyarország pekingi nagykövetsége a kínai külügyminisztérium konzuli részlegével is kapcsolatban van. Őket arra kérték, hogy ha a kínai külügyminisztériumban van információ további magyarok jelenlétéről a lezárt tartományban, adjanak róla tájékoztatást.

A minisztérium minden információt figyel azzal kapcsolatban, hogy a tartományt mikor lehet elhagyni

- hangsúlyozta az államtitkár.

Menczer Tamás a közleményben kitért arra is, hogy a szakemberek a vírus terjedése ellen a gyakori kézmosást, a higiénés szabályok betartását javasolják.

Jelenleg több ország egyidejűleg dolgozik a vírus génszekvenciájának a visszafejtésén és a vakcina kifejlesztésén.

A Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség óvintézkedésre, fertőtlenítésre, mert azok nem fertőznek - fűzte hozzá.

A minisztérium a Kínába utazókat arra kéri, hogy kellő körültekintéssel járjanak el, és regisztráljanak konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján. A magyar hatóságok folyamatosan figyelik az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait és az európai gyakorlatot, az óvintézkedésekkel kapcsolatos döntéseket ezeknek megfelelően hozzák meg - olvasható a közleményben.