Évtizedeken át erőszakolt meg nőket egy hírhedt szexuális ragadozó Angliában

Vágólapra másolva!
Több, mint húsz évvel ezelőtti szexuális bűncselekmények miatt tartóztatták le az angol férfit. Az 55 éves Phillip Blackwell ellen négy nemi erőszak, egy nemi erőszak kísérlet, és több zaklatási ügy miatt emeltek vádat Birminghamben.
Vágólapra másolva!

A cornwalli származású férfi

1990-től kezdve több nőre is rátámadt Birminghamben és Nuneatonban.

1997 február 9-én Yardley-ben, 1997 október 22-én pedig Selly Oak-ban is megerőszakolt egy nőt, ezen kívül két további erőszakot is elkövetett Weddingtonban, 1998 május 30-án.

Azzal is vádolják, hogy 1997 december 21-én Bournville-ben molesztált egy nőt, egy másikat pedig 1998 fwebruár 3-án megpróbált megerőszakolni Frankley-ben.

A Warwickshire-i és a West Midland-i rendőrök közös nyomozásának eredményeképpen szerdán elfogták és letartóztatták a férfit

- írja a Mirror.