Megint migránstábort számoltak fel Párizsban

2020.01.28. 13:27

Több mint 1400 migránst szállítottak el kedd délelőtt a francia hatóságok egy sátortáborból Párizs északi részén, s azt ígérik, hogy valamennyi táborhelyet végleg felszámolják.

Jelentős rendőri biztosítás mellett összesen 1436 embert, köztük 93 gyereket szállítottak el buszokkal befogadóhelyekre és sportcsarnokokba a párizsi körgyűrű mentén felállított sátrakból és összeeszkábált kunyhókból.

A táborlakók csak a személyes dolgaikat, egy-egy táskát vagy bőröndöt vihettek magukkal. Távozásuk után a matracokkal, kerékpárokkal, hulladékokkal teli saras terület egy elhagyatott nyomornegyedre emlékeztetett, amelyet a párizsi városháza által megbízott illetékesek takarítanak ki.

Migránsok várakoznak, hogy busszal elszállítsák őketForrás: Hans Lucas/Marie Magnin / Hans Lucas/Marie Magnin

A 2015-ös menekültválság kezdete óta csaknem negyven táborkiürítést rendelt el a prefektúra Párizsban. A legjelentősebb 2016 novemberében volt, akkor egyszerre 4 ezer embert vittek el. Azóta a rendőrök egy ideig a migránsok minden kísérletét megakadályoztak arra, hogy letelepedjenek a parkokban és táborhelyeket alakítsanak ki, így egy ideig gyakorlatilag láthatatlanná váltak a párizsiak számára. Egy évvel ezelőtt azonban ismét több ezer migráns jelent meg a francia városokban, s ismét engedélyezte a rendőrség a letelepedésüket.

A belügyminisztérium a közelmúltban viszont ígéretet tett arra, hogy minden táborhelyet felszámol a fővárosban 2019 végéig, ezt azonban eddig nem sikerült teljesíteni.