Kocsijával együtt rabolt el egy idős embert a magát kiskorúnak hazudó migráns

2020.01.29. 14:44

Egy év kilenc hónapot kapott, és kitiltották Szlovéniából azt a migránst, aki májusban kocsijával együtt elrabolt, aztán egy erdőben hagyott egy idős szlovén férfit. A migránsnak két társa is volt, őket már korábban elítélték. 

A most elítélt migráns esetében azért kellett külön tárgyalást elrendelni, mert nem lehetett tudni, pontosan hány éves.

Ő kiskorúnak vallotta magát. Időközben azonban az algériai állampolgárról a hivatalos dokumentum szerint kiderült, hogy 26 éves.

Két társát már korábban szintén egy év kilenc hónapra ítélték, amelynek letöltése után öt évre kitiltották őket Szlovéniából.

Az eset Délkelet-Szlovéniában, a horvát határhoz közeli Mali Nerajec településen történt.

A 79 éves férfit megkötözték és autójának csomagtartójába zárták, a kocsival pedig folytatták útjukat.

Áldozatukat az ország másik felében, az olasz határhoz közel, egy erdőben dobták kil, majd Olaszországba szöktek, ahol azonban elfogták őket.
Az olasz hatóságok kiadták őket Szlovéniának, ahol illegális határátlépés, emberrablás és autólopás miatt emeltek vádat ellenük.