Koronavírus: kétszáz felett a halottak száma Kínában

Fujang, 2020. január 29.
Az utasok testhőmérsékletét ellenőrzik egészségügyi dolgozók az Anhuj kínai tartománybeli Fujang egyik vasútállomásán 2020. január 29-én. A kelet-kínai Vuhan nagyvárosban január elején felismert, tüdőgyulladást okozó koronavírus h
Fujang, 2020. január 29. Az utasok testhőmérsékletét ellenőrzik egészségügyi dolgozók az Anhuj kínai tartománybeli Fujang egyik vasútállomásán 2020. január 29-én. A kelet-kínai Vuhan nagyvárosban január elején felismert, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak száma 132-re emelkedett Kínában, ahol eddig hatezren fertőződtek meg a ragállyal. A kórokozó a világ több országában megjelent. MTI/AP/Chinatopix
Vágólapra másolva!
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerint 9692-re emelkedett a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig mostanra már a kétszázat is meghaladta. A járvány már több mint húsz országban felütötte a fejét, de Kínán kívül nincs halálos áldozat.
Vágólapra másolva!

A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban csütörtökön 42-vel 204-re nőtt azok száma, akik belehaltak a vírusos betegségbe. A járvány kitörése óta

ez volt az egy nap alatt regisztrált legtöbb haláleset.

A hupeji egészségügyi bizottság tájékoztatása szerint a tartományban 1220 újabb fertőzöttet azonosítottak, így számuk 5806-ra emelkedett.

Csütörtökig Kínában 171 ember halt meg és több mint 8200-an fertőződtek meg a tüdőgyulladást okozó nCoV-2019 nevű koronavírussal. Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván. A legfrisebb hírek szerint

203-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma.

Az utasok testhőmérsékletét ellenőrzik egészségügyi dolgozók az Anhuj kínai tartománybeli Fujang egyik vasútállomásán Forrás: MTI/AP/Chinatopix/-

Kína biztos abban, hogy képes győzelmet aratni a koronavírussal szembeni harcban - jelentette ki Hua Csunjing kínai külügyi szóvivő arra reagálva, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön a tüdőgyulladás-járványt.

Mint mondta, Peking együttműködik a WHO-val és más országokkal, hogy fenntartsák a globális és a regionális egészségügyi biztonságot.

"Még mindig egy nagyon kritikus ponton állunk a koronavírus elleni küzdelemben. A nemzetközi szolidaritás rendkívül fontos és ezért minden államnak felelősségteljesen kell cselekednie" - hangsúlyozta Csang Csün kínai ENSZ-nagykövet csütörtökön. Hozzátette: "Miközben megértjük más államok aggályait, figyelnünk kell a WHO főigazgatójának ajánlásait. Azt mondta, hogy teljes bizalommal van a kínai erőfeszítések iránt."

A kínai diplomata szerint ebben a helyzetben el kell kerülni "olyan túlreagálásokat, amelyek negatív következményekbe csaphatnak át".