Afrikai drogbandák uralják a második legnagyobb francia várost

kábítószer
Vágólapra másolva!
Hiába a francia kormány kábítószer-ellenes intézkedései, a dél-franciaországi nagyvárost, Marseille-t észak-afrikai drogbandák uralják, nyíltan és büntetlenül terítik a drogot városszerte - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Ironikus, hogy Christophe Castaner francia belügyminiszter még szeptember közepén pont abban a városban jelentette be a kormány nagyszabású drogellenes akcióját és az új Kábítószer-ellenes Hivatal (Ofast) létrehozását, amely vesztésre áll a kábítószer-ellenes harcban. Marseille-ben úgy tűnik, semmi hatása nincs az intézkedéseknek, ugyanis

Franciaország második legnagyobb városát egy az egyben Észak-Afrikából származó magreb bandák uralják,

akik nem ijedtek meg a miniszter bejelentésétől, sőt, mindenki szeme láttára, leplezetlenül és büntetlenül terjesztik a kábítószert a kikötőváros északi kerületeitől egészen a városközpontig. A leginkább érintett 13., 14., 15. és 16. kerületekben mára már annyira eldurvult a helyzet, hogy olyan eset is előfordult, hogy az ott lakók a lépcsőn nem tudtak felmenni a lakásukba, mert a drogárusok elállták az utat.

Emmanuel Macron francia elnök és a kormány egyelőre tehetetlen a drogbandák ellen Forrás: AFP/Hector Retamal

A nagyvárosban jelenleg nincs olyan kerület, ahol ne okozna problémát a kábítószer-kereskedelem, ám mindaddig, amíg kereslet van rá, nem sok esély van a terjesztő hálózatok felszámolására. Egy, a Le Figaro francia lapnak nyilatkozó helyi rendőr szerint

a fő probléma, hogy az igazságszolgáltatás tehetetlen, mert az utcán elfogott drogterjesztők általában kiskorúak, így hiába kapják el őket a rendőrök, el kell őket engedni.

A helyzet azonban nem csak Marseille-ben reménytelen. Egy közeli településen, az 5000 lakosú Castellan-ban például napi 80-100 000 eurós forgalmat bonyolítanak a drogkereskedők. Ám a közelmúltbeli razziákat és rendőrségi akciókat követően átrendeződött a drogpiac. Az eddig egyeduralkodó korzikai kábítószer-kereskedőket felváltották ugyanis az Észak-Afrikából származó magreb bandák, akik újult erővel vetették bele magukat ebbe a jövedelmező üzletbe. A térségben továbbra is jelen vannak a korzikaiak is, de ők most már inkább játékgépekben utaznak.

Kábítószer Forrás: V4NA.com

Hiába jelentette be tehát Christophe Castaner belügyminiszter még szeptember közepén a kormány nagyszabású drogellenes kampányát, egyelőre semmi eredmény nincs e téren. A terv keretében a többi közt közzétettek egy olyan telefonszámot, amelyet azok hívhatnak, akik drogárust látnak az utcán. Egy környékbeli bandatag azonban úgy nyilatkozott, hogy ez az ötlet már eleve működésképtelen volt.

A helyi fiatalok szerint ugyanis a rendőrség értesítése felér egy halálos ítélettel.

A címlapi kép illusztráció.