Egy férfi több embert is megkéselt Dél-Londonban fényes nappal, a nyílt utcán. A rendőrök lelőtték a támadót. Biztonsági források vasárnap este azt közölték, a terrortámadásnak iszlamista háttere van, később kiderült, a támadót korábban terrorcselekményekért már elítélték, alig egy hete szabadult a börtönből.

A Streatham High Roadon történt támadás vasárnap délután, amikor egy férfi megkéselt több embert. Az elkövető, a 20 éves Sudesh Amman, akit a rendőrök agyonlőttek, vasárnap esti brit médiabeszámolók szerint alig egy hete szabadult a börtönből, a rá kirótt három év szabadságvesztés felének letöltése után.

Ammant terrorcselekményekre biztató szélsőséges tartalmak birtoklása és terjesztése miatt ítélte el 2018-ban a londoni központi büntetőbíróság.

A terrorelhárító szolgálatok annak idején feltárták azt is, hogy

Amman lefejezésekről készített videókat osztott meg barátnőjével, akit arra biztatott, hogy ölje meg "hitetlen" szüleit, és maga is terrortámadásokra készült Londonban.

Tárgyalásán elismerte a terhére rótt vádakat.

A helyszínen tartózkodók elmondták, hogy három lövést hallottak vasárnap délután, kettő óra után pár perccel.

A helyszínt elárasztották a rendőrök és a mentők.  A Sky News információi szerintrobbanómellény volt a támadón. A Scotland Yard terrorizmushoz kötődőnek minősítette az incidenst.

 

A terrorista két embert késelt meg. Őket kórházba vitték, az egyikük életveszélyes állapotban van. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy kerüljék el az érintett városrészt. 

A BBC újságírója elmondta, hogy a környéket ellepték a rendőrautók, és egy rendőrségi helikopter is járőrözött a környéken. Az ott élőknek azt mondták, hogy maradjanak otthon, ne jöjjenek ki az utcára. 

Egy 19 éves férfi azt mondta a BBC-nek, hogy egy férfit, akinek machete volt a kezében és dobozok a mellkasán, üldözte valaki, aki szerinte egy civil rendőr volt. Ezek után lelőtték a férfit. Úgy emlékszik, hogy három lövést hallott. Az emberek az utcáról a környező ületekbe menekültek. 

Forrás: MTI/AP/PA/Kirsty O'connor

A Sky Newsnak az egyik helyi üzlet tulajdonosa elmondta, hogy a támadó az utca egyik üzletében vette a kést, amivel támadott.

A rendőrség hivatalosan bejelentette, hogy a támadó a helyszínen meghalt.

Boris Johnson brit miniszterelnök Twitteren egyyütérzését fejezte ki a sérültek és családjaik felé, valamint megköszönte a hatóságok és a mentők gyors segítségét.

Johnson felidézte, hogy a London hídnál elkövetett tavaly novemberi merénylet után a kormány már összeállított egy intézkedéscsomagot a terrorizmussal szembeni válaszlépések minden elemének megerősítésére. Az intézkedések között szerepel az eddigieknél hosszabb börtönbüntetések kiszabása a terroristákra, és a rendőrség finanszírozásának emelése.

A brit miniszterelnök vasárnap esti közleményében bejelentette: a kormány már hétfőn újabb terveket ismertet a terrorcselekményekért elítéltekkel szembeni bánásmód alapvető módosítására.

Egy másik szemtanú azt mondta, hogy óriási volt a pánik, az emberek ordibáltak is szaladtak, miután hallották a lövéseket.

A helyi rendőrség ki akarja deríteni, hogy a támadó egyedül volt, vagy esetleg voltak társai is. 

London polgármestere, Shadiq Khan is reagált a közösségi oldalán a terrortámadásra. Köszönetet mondott a hatóságoknak és a gyors és bátor beavatkozásukért, valamint leírta, hogy a terroristáknak az a célja, hogy az életükre törjenek, de ezt Londonban soha nem fogják hagyni.

A BBC információi szerint a férfi egy boltban késelte meg az első áldozatát, majd amikor kijött onnan egy nőt is megtámadott, aki feltételezhetően biciklizett. 

A Sky Newsnak egy szemtanú elmondta, hogy a rendőrök kergették a támadót és azt ordibálták neki, hogy álljon meg, de a férfi nem engedelmeskedett. Ezek után lőtték le. Amikor a közelebb mentek a férfihoz, látták, hogy bomba van nála, és elhátráltak tőle. A környező üzletekből ki is küldték az embereket a biztonság kedvéért.

Forrás: MTI/EPA/-

Lucy D'Orsi, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese elmondta, hogy a támadóval szemben fellépő fegyveres rendőrök egy "pro-aktív terrorellenes művelet" részeseiként voltak azonnal a helyszínen, és lelőtték a férfit, aki meghalt.

A brit médiának nyilatkozó kormányforrások szerint a pro-aktív terrorellenes művelet azt jelenti, hogy Sudesh Amman folyamatos rendőrségi megfigyelés alatt volt, és a Scotland Yard ezért tudott olyan gyorsan közbe avatkozni.

A terrorista egy férfit és egy nőt sebesített meg. A férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, a nő sérülései nem életveszélyesek. Egy harmadik ember valószínűleg a rendőrségi lövések után, egy üvegszilánktól sebesült meg könnyebben.

A Scotland Yard főparancsnok-helyettese részletek nélkül hozzátette, hogy a rendőrök "egy eszközt" találtak a lelőtt támadó testére erősítve. Nem hivatalos értesülések szerint a férfi az öngyilkos robbantásos merényletekben használt szerkezethez hasonló mellényt viselt.

Scotland Yard főparancsnok-helyettesének esti tájékoztatása szerint azonban a helyszínre vonult szakértők gyorsan megállapították, hogy nem valódi pokolgépről volt szó.

Lucy D'Orsi közölte, hogy a Scotland Yard

iszlamista kötődésű terrorcselekményként kezeli a támadást.

Nem árult el ugyanakkor részleteket a lelőtt támadó kilétéről, sem arról, hogy a terrorellenes műveletnek mi volt az előzménye. Nem erősítette meg azokat a nem hivatalos értesüléseket sem, amelyek szerint az elkövető az őt üldöző rendőrautók elől menekülhetett kocsijával, mielőtt elkövette a támadást.

Lucy D'Orsi közölte ugyanakkor, hogy a vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága irányítja, és a londoni rendőrség teljes mértékben ellenőrzése alatt tartja a helyzetet.

Tavaly év végén a London híd közelében volt támadás

Legutóbb november 29-én történt késeléses terrortámadás Londonban. Annak a merényletnek az elkövetője, Usman Khan a City pénzügyi központjában, a London híd közelében két embert megölt, hármat megsebesített, mielőtt a rendőrök agyonlőtték.

A brit kormány néhány nappal később közölte, hogy sürgősséggel

felülvizsgálja a súlyos bűncselekményekért elítéltek próbaidős szabadlábra helyezésének szabályozását.

A bejelentés előzményeként kiderült, hogy Usman Khant terrorcselekmények előkészülete címén 2013-ban 16 évnyi börtönre ítélték, de már 2018 decemberében próbaidőre szabadlábra helyezték.

A tervezett szigorítások alapján a terrorcselekményekért és az egyéb, szélsőséges indíttatású bűncselekményekért megállapított börtönbüntetéseket az elítélteknek az utolsó napig le kell majd tölteniük, az enyhítés mérlegelésének lehetősége nélkül.

A brit hatóságok november elején mérsékelték a nagy-britanniai terrorkészültség szintjét: az ötfokozatú skálán az addig érvényben volt második legmagasabb, "súlyos" szintről a harmadik szintre, "jelentősre" módosították a terrortámadások veszélyére megállapított fokozatot.

A nagy-britanniai terrorkészültségi fokozat 2014 augusztusa óta nem volt ilyen alacsonyan.

A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője a készültségi fokozat mérséklésének novemberi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában részletek nélkül elmondta: a terrorelhárító szolgálat hozzávetőleg 800 vizsgálatot folytat, és 2017 óta 24 terrortámadási terv végrehajtását akadályozta meg.