Koronavírus: rengeteg ember halt meg a vírus gócpontjában

Peking, 2020. február 3. Légzőmaszkot viselő utasok egy közel üres pekingi metrószerelvényen a hétfő reggeli csúcsforgalom idején, 2020. február 3-án. Az új koronavírus eddig több mint 14500 embert fertőzött meg Kínában, ahol a ragály halálos áldozatainak száma meghaladja a háromszázat. Szórványos eseteket húsznál több országból jelentettek. MTI/AP/Mark Schiefelbein
Vágólapra másolva!
A koronavírus-fertőzés 64 ember halálát okozta hétfőn a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közzétett adataiból.
Vágólapra másolva!

A járvány következtében a hétfő éjfélig elhunytak száma ezzel a tartományban 414-re emelkedett, míg az összes ott diagnosztizált fertőzötté 13 522-re.

Az új típusú koronavírus (2019-nCoV) legsúlyosabban a tartomány székhelyét, Vuhant érinti, ahol az ország összes fertőzöttjének csaknem egyharmadát diagnosztizálták, és

hétfő éjfélig összesen 303 beteg halt meg.

A helyi idő szerint kedden reggel 10 óráig közzétett adatok szerint a vírus eddig országosan 20 471 embert fertőzött meg, ám a betegség halálozási aránya Hupejen kívül igen alacsony, hiszen az eddigi közel hétezer megbetegedésből 11 bizonyult végzetesnek az ország egyéb régióiban.

Maszkot viselő utasok egy közel üres pekingi metrószerelvényen a hétfő reggeli csúcsforgalom idején, február 3-án Forrás: MTI/AP/Mark Schiefelbein

A vuhani városvezetést élesen bírálták Kínában amiatt, hogy a helyi orvosok figyelmeztetéseinek ellenére megpróbálták elkendőzni a helyzet súlyosságát. Csou Hszien-vang, Vuhan polgármestere egy, a CCTV kínai állami hírcsatornán január 27-én sugárzott, vele készült interjújában beismerte: "nemcsak a kellő tájékoztatást mulasztottuk el időben megtenni, de még csak nem is használtuk a rendelkezésünkre álló információt a munkánk javítására".

A polgármester mindazonáltal arra is rámutatott, hogy a fertőző betegségek terjedésének megelőzéséről szóló törvény szerint a helyi kormányzatok csupán

a központi kormányzat engedélyének birtokában nyújthatnak tájékoztatást a járványhelyzetről,

és kezdhetik meg a szükséges óvintézkedések életbe léptetését. A Vuhan élén 2018 szeptembere óta álló Csou ugyanakkor nem nyilatkozott arról, hogy a város pontosan mikor jelentette az ügyet a magasabb szintek felé. A polgármester az adásban felajánlotta saját, valamint Ma Kuo-csiang, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vuhani titkárának a lemondását.

A KKP politikai bizottságának állandó bizottsága hétfői ülését követően kiadott jelentésében szintén elismerte, hogy

a pekingi vezetés nem megfelelően reagált a járványra.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője a múlt hét elején személyesen utazott Pekingbe, hogy felmérje a helyzetet, és elismerően nyilatkozott a járvány megfékezésére tett kínai erőfeszítésekről. Hétfőn Genfben, a szervezet végrehajtó testülete előtt pedig ismét hangsúlyozta: ha a járvány gócpontjának környékén továbbra is megteszik a megfelelő óvintézkedéseket, akkor a fertőzés terjedése más térségekbe minimális mértékű és lassú lesz, a járványt pedig ellenőrzés alatt lehet tartani.