A fegyverét és az útlevelét is egy repülőgép mosdójában hagyta David Cameron testőre. A pisztolyt egy utas találta meg, az ügyben vizsgálat indult.

Egy repülőgép mosdójában hagyta a töltött fegyverét és az útlevelét David Cameron, korábbi brit miniszterelnök testőre - írja a Sky News. Az ügyben vizsgálat indult.

A konzervatív politikus 2010 és 2016 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnökeForrás: AFP/Fabrice Coffrini

A Daily Mail úgy tudja, hogy a fegyvert - ami vélhetően 9 mm-es Glock pisztoly - egy utas találta meg a British Airways New York-ból Londonba tartó járatán, és átadta a személyzetnek. Lapértesülések szerint a fegyver mellett egy útlevelet is találtak.

A rendőrség szóvivője azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy tisztában vannak a február 3-i esettel és azóta az érintett testőrt felmentették az operatív feladatok alól. Azt is hozzétették, hogy rendkívül komolyan veszik az ügyet, és belső vizsgálatot indítottak.

A konzervatív David Cameron 2010 és 2016 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke, mint volt kormányfőt megilleti a testőri védelem.