Júliusban kezdődhet a törvényalkotás a Minority SafePack kapcsán

Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés, Minority Safepack Initiative
Vágólapra másolva!
Pozitívan fogadta az Európai Bizottság a nyolc éve elindított Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott javaslatokat, amelyek alapján július 10-ig hoz majd döntést arról, hogy megindítja-e a jogalkotási folyamatot - közölte Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A képviselő az RMDSZ és a FUEN által indított kezdeményezés európai bizottsági bemutatását követően magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, a megbeszélésen világossá tették, hogy az Európai Unió tagállamaiban asszimilációnak kitett kisebbségi nyelvek és kultúrák részei az európai kulturális örökségnek, ezért védeni kell őket.

- fogalmazott Vincze Loránt.

Az EP-képviselő emlékeztetett rá, hogy a tagjelölt országoknak meg kellett felelniük olyan politikai kritériumoknak, amelyek betartását csatlakozásuk után nem kérték számon rajtuk, de a régebbi tagországok maguk sem teljesítenek.

Ezzel összefügésben kiemelte, a Vera Jourovával, az európai értékek védelméért felelős biztossal, valamint Marija Gabriel kultúra- és oktatásügyi biztossal folytatott megbeszélésen hangsúlyozták:

A képviselő kijelentette, a bemutatott kezdeményezés célja, hogy az EU erősítse a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét, támogatva a közösség sokszínűségét. Uniós szintű védelmet és támogatást kér az őshonos európai kisebbségek, nemzeti közösségek, nyelvi csoportok számára.

A javaslatok legfontosabb elemei a kisebbségi nyelvek és kultúrák, a kisebbségi nyelvű oktatás védelmére vonatkoznak.

Kitér az audiovizuális médiára is, egyebek mellett az adások külföldi sugárzását korlátozó szabályok eltörlése tekintetében, továbbá a kohéziós politika olyan átalakítására, hogy az kedvezőbbé váljon a nemzeti kisebbségek számára is.

Továbbá

új intézmény felállítását is javasolja annak feltárása érdekében, hogy milyen megoldások, törvényi keretek léteznek az egyes tagállamokban a kisebbségi nyelvekre vonatkozóan.

"Ideje volna egy olyan polgári kezdeményezésnek, amely a végére ér, és sikeressé válik. Reméljük, hogy az őshonos kisebbségek védelmét célzó javaslat nyomán elkezdődhet a törvényalkotás az új összetételű Európai Bizottság segítségével" - közölte Vincze.

Winkler Gyula, az RMDSZ másik EP-képviselője reményét fejezte ki, hogy a bemutatott javaslatok valóban az európai irányelvek részeivé válnak majd.

Fontosnak nevezte, hogy

Vincze Loránt végezetül arról tájékoztatott, hogy a javaslatról április 10. előtt meghallgatás várható az Európai Parlamentben illetékes szakbizottságában, amelyet később az EP a plenáris ülésén is megvitathat.

Az Európai Bizottság arról tájékoztatott, hogy az EP meghallgatását követően kiértékeli a kezdeményezést, majd tudatja, hogy milyen lépéseket kíván tenni, és milyen érvek indokolják döntését.

A brüsszeli testület előtt alapvetően három lehetőség áll:

vagy úgy határoz, hogy jogszabályjavaslatot dolgoz ki a kezdeményezés ügyében, vagy egy úgynevezett nem jogalkotási intézkedést hoz, de úgy is dönthet, hogy semmilyen további lépést nem tesz az ügyben.