Négy gyerek eltűnt a fagyos Alaszkában, csodával határos módon előkerültek

Alaszka, eltűnt gyerekek
Vágólapra másolva!
Vasárnap az alaszkai Nunam Iqua faluból indult útnak motoros szánon négy gyerek egy rövid túrára. A hóviharban azonban eltűntek, és otthonuktól közel harminc kilométerre találták meg őket huszonhét órával később.
Vágólapra másolva!

Vakmerő kalandra merészkedett Alaszkában a 14 éves Christopher Johnson, a 8 éves Frank Johnson, a 7 éves Ethan Camille, valamint a 2 éves Trey Camille. Úgy volt megbeszélve, hogy vasárnap délután egy órára hazaérnek, de nem jöttek.

Több mint 27 óra után, egy kiterjedt keresésnek köszönhetően

végül élve találták meg őket otthonuktól mintegy harminc kilométerre.

A kutatásban rengetegen vettek részt, köztük a Nemzeti Hadsereg és az USA parti őrsége is.

Helikopterrel Bethel településre szállították őket, ahol kihűlés miatt kezelték őket. Az egyik gyereket át kellett szállítani egy kórházba további kezelésre.

Két gyereket elengedtek, a negyediket egy anchorage-i kórházába vitték.

A keresést az erős hóvihar nehezítette. Amikor vasárnap délután az időjárás kezdett rosszabbra fordulni, egy ember motoros szánra ugrott és úgy kereste az eltűnt gyerekeket. Este már az állami katonaságot is bevetették.

Levegőből és szárazföldről is átkutatták a területet, de a vihar nehezítette a látási viszonyokat. Vasárnap éjjel abbahagyták a keresését, hogy reggel folytassák.

Végül hétfőn délután találtak rájuk, a mentőcsapat egyik tagja elmondta, hogy a gyerekeknek sikerült menedéket találniuk - írja a The Washington Post.