Vágólapra másolva!
Azbej Tristan államtitkár, az üldözött keresztények helyzetét és az ezzel kapcsolatos magyar politikát bemutató, Kereszt-tűzben című kiállítás szerdai washingtoni megnyitója után azt mondta, az üldözött keresztényeket segítő magyar politika bizonyítja, hogy a migrációt a gyökereinél kell kezelni.
Vágólapra másolva!

A politikus közösségi oldalán is beszámolt az eseményről:

Az MTI beszámolója szerint a washingtoni Biblia Múzeumban megnyílt kiállítás két éven belül harmadik alkalommal mutatja be az Egyesült Államokban a keresztényüldözést és az üldözötteket a hazájukban segítő Hungary Helps (Magyarország Segít) című magyar kormányprogramot.

A kiállítás megnyitója után Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetője elmondta, hogy az új kiállítás a korábbiakhoz képest frissült és bővült, aminek egyszerre van szomorú és örömteli oka.

- mondta.

Mint mondta, a Közel-Keleten ugyan valamelyest stabilizálódott a helyzet, részben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet úgynevezett kalifátusának összeomlása, részben pedig a rengeteg keresztény sajnálatos elmenekülése miatt, de közben Nigéria északi részén és Burkina Fasóban népirtás szintű keresztényüldözés kezdődött el.

- mondta az államtitkár.

A kiállítás örömteli okának Azbej Tristan azt nevezte, hogy

a Hungary Helps programnak a korábbiaknál jóval több eredményéről számolhat be.

Két és fél évvel ezelőtt a magyar kormány egyedüliként indította el a programot a világ leginkább üldözött vallási csoportjának megsegítésére.

- mondta.

Ezzel Magyarország egyrészt szolgálta a világ leginkább üldözött és leginkább elfeledett vallási közösségét, másrészt - a humanitárius megfontolások mellett - a magyar emberek érdekét szolgálva

megelőzte, illetve enyhítette az Európára nehezedő migrációs nyomást.

Az államtitkár elmondta, hogy kiállításnak a megalázottak és a megszomorítottak szenvedéseinek bemutatása mellett az a célja, hogy bemutassa a magyar emberek és a magyar kormányzat valódi arcát, szemben azokkal a "rágalmakkal", amelyeket elsősorban liberális politikusok és liberális szervezetek ragasztanak Magyarországra.

- hangoztatta Azbej Tristan.

A kiállítás egyik kifejezett célja, hogy a magyar példa követésére ösztönözze az amerikai döntéshozókat és a kormányzatot, és erre ők nyitottak is. Október óta magyar-amerikai együttműködésben elindultak az első nagyszabású programok, először Észak-Irakban, ahol a keresztények és a jazidik kapnak segítséget.

Az államtitkár ezúttal is magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselőkkel, köztük államtitkárokkal tárgyalt újabb közös programokról.

Ezek a közel-keleti együttműködési programok mellett immár afrikai programokat is jelentenek majd.

Azbej Tristan elmondta, 2019 decemberében járt Burkina Fasóban, ahol tragikus folyamatokkal szembesült.

Mint mondta, egy népirtás első szakasza folyik ott, és ez teljes mértékben rejtve marad a világ előtt. Az országban a dzsihadista, iszlamista terrorhullámban több mint ezer embert gyilkoltak meg vallási okból, több mint félmillió ember él belföldi menekültként, és lényegében egy teljes generáció, mintegy 200 ezer gyermek maradt oktatás nélkül.

- mondta.

Azbej Tristan szerint az Európai Unió nyugati tagállamainak politikájában

a keresztényüldözéssel kapcsolatos közbeszédet ideológiai küzdelembe helyezik.

Mint fogalmazott, nem fér bele a narratívájukba sem az, hogy a kereszténységet üldözik, sem pedig az, hogy Magyarország nem hogy nem jogfosztó, hanem éppenséggel példamutató politikát folytat az emberi jogok és a szolidaritás terén.

- mondta az államtitkár.

Azbej Tristan szerint a migrációpárti politikusok attól rettegnek, bebizonyosodik majd, hogy az általuk erőltetett migrációs politikánál nemcsak hatékonyabb, hanem kedvezőbb is az a magyar hozzáállás, miszerint a migráció problémáját a gyökereknél kel kezelni.