Bombát találtak egy teherautón Észak-Írországban

Vágólapra másolva!
Pokolgépet találtak egy teherautón az észak-írországi Lurgan városának egyik ipartelepén csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Sean Wright, az észak-írországi rendőrség terrorista bűncselekményekben illetékes nyomozati osztályának vezetője közölte, hogy

amelyet egy járműre szerelt robbanószerkezettel akartak elkövetni egy Belfastból Skóciába tartó kompon.

400 járművet kutattak át

A nyomozók szerint a rendőrség által gyűjtött információk arra utalnak, hogy

szakadár köztársasági csoportok szándékosan telepítették a robbanószerkezetet a teherautóra.

Wright elmondta, hogy egy további bejelentést is kaptak arról hétfőn, hogy a robbanószerkezet egy meghatározott szállítmányozási vállalathoz tartozó teherautón lett elrejtve,

ami miatt mintegy 400 járművet kutatták át.

– A szerkezetet végül egy nagy teherbírású járművön találták meg a Silverwood ipartelepen (Lurganban) – közölte Wright, hozzátéve, hogy a pokolgépet tűzszerészek hatástalanították.

Nem mindenki tette le a fegyvert

Az 1998-as nagypénteki egyezménnyel elindult megbékélési folyamat meghatározó horderejű mozzanataként az IRA, vagyis az Ír Köztársasági Hadsereg - amely valaha a legnagyobb britellenes katolikus félkatonai szervezet volt Észak-Írországban - már hosszú évekkel ezelőtt felhagyott a fegyveres akciókkal, leszerelte fegyverzetét, és gyakorlatilag beszüntette tevékenységét.

Az IRA működésének beszüntetését és a felekezeti kiegyezést egyes kisebb katolikus szakadár szervezetek - amelyek közül többen valamilyen kiegészítő jelzővel IRA-nak nevezik magukat - azonban még most sem fogadják el, és

további harcot hirdettek a brit fennhatóság ellen.

Ilyen szervezet a 2012-ben alakult Új IRA is.