Kisiklott reggel egy gyorsvonat Milánónál, többen meghaltak - videó

Olaszország, Milánó, vonat, baleset, vonatbaleset
Lodi, 2020. február 6. Tűzoltó egy nagysebességű személyvonat kisiklott kocsijánál a Milánótól mintegy 50 kilométerre, délre fekvő Lodi városánál 2020. február 6-án. A Milánóból Bolognába tartó járatot ért balesetben legkevesebb ketten meghaltak, és mintegy harmincan megsérültek. MTI/AP/Antonio Calanni
Vágólapra másolva!
Kisiklott reggel egy nagysebességű vonat Milánó közelében csütörtökön, ketten meghaltak, és 27-en megsérültek.
Vágólapra másolva!

A baleset az észak-olaszországi Lodi közelében történt, mintegy ötven kilométerre Milánótól, reggel 5:30 körül.

Ketten meghaltak,

mindketten a vonat vezetői voltak – írja a Metro.co.uk.

Az egyik vezető holttestét az összetört vezetőfülkében találták meg, míg a másik vezető kirepült a vonatból, az ő testét több időbe telt megtalálniuk a mentőalakulatoknak.

Azt, hogy két halálos áldozat van, a helyszínen újságíróknak megerősítette Marcello Cardona, Lodi város prefektusa.

A RAI közszolgálati tévé helyszíni tudósítása szerint a két halálos áldozat egy mozdonyvezető és egy másik vasúti dolgozó. Az egyelőre nem világos, hogy melyik vonat személyzetéről van szó.

A BBC szerint a vonaton a hajnali óra miatt csak 27 utas volt,

mindannyian megsérültek.

Két mentőhelikoptert is a helyszínre hívtak, hogy a sérülteket mihamarabb kórházba tudják vinni. Úgy tudni, egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A vonaton utazó takarító súlyosabban megsérült, de ő sincs életveszélyben - írja a BBC.

A Metro és a Daily Mail információi szerint a Freccia Rossa (Vörös Nyíl) expressz óránként 298 kilométeres sebességgel haladt, amikor a vonat motorkocsija és a második kocsi kisiklott, oldalra fordultak, majd a motorkocsiról leszakadt a szerelvény többi része.

A motorkocsi ezután nekicsapódott egy másik vágányon álló tehervagonnak, majd egy vasúti épületnek.

A leghátsó kocsi szinte sértetlen maradt, azonban leborult a sínekről.

Girolamo Fabiano, a vasúti rendőrség egyik tisztségviselője az állami rádiónak nyilatkozva azt mondta,

éjszaka valamilyen munkavégzés folyt a pályának ezen a szakaszán,

de pontosabbat nem közölt erről. A baleset oka egyelőre nem ismert.

A szerencsétlenség fennakadást okozott a Milánó és Bologna közötti nagysebességű vonalon, amely a legforgalmasabb az országban. Az ezen közlekedő járatokat lassabban járható vonalakra terelték át, amivel akár egyórás késés is várható egy-egy vonat esetében.