Óriási erőkkel dolgoznak a szlovákiai ökokatasztrófa felszámolásán

ökokatasztrófa szlovákiában
Így néz ki a település meletti Varbók patak.
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az elsők között számolt be az Origo, csütörtök dél körül körülbelül 30 ezer köbméternyi veszélyes anyag ömlött ki Dél-Szlovákiában, a korponai járásban található Csábrágvarbókon egy biogázállomás tartályából. Napokba telhet, mire a szlovák szakemberek fel tudják számolni a környezeti szennyeződést, mint ahogy az is, mire megérkeznek a laborvizsgálati eredmények - számolt be a fejleményekről a Bumm.sk felvidéki hírportál. 
Vágólapra másolva!

Az ökokatasztrófa során körülbelül

– erősítette meg a szennyeződés hírét közösségi oldalán csütörtökön a szlovák rendőrség. Mint írták, a Szlovák Katasztrófavédelem a környéken lévő összes egységét a helyszínre vezényelte.

Így néz ki a település melletti Varbók patak Forrás: Facebook / Polícia SR

Ugyanakkor a történtekről bővebben csak késő este számoltak be.

– nyilatkozta a helyszínen Dusan Hancko, a tűzoltóság és a műszaki mentőszolgálat bevetési parancsnoka, aki hozzátette, hogy az összehívott válságstáb tegnap dél óta ülésezik a Csábrágvarbóki Községi Hivatalban.

Napokba is beletelhet, mire elkészülnek a laboreredmények Forrás: Facebook/ Polícia SR

Milan Blasko, a Korponai Járási Hivatal Környezetvédelmi Osztálya vezetőjének tájékoztatása szerint

a hivatal munkatársai mintát vettek a kiömlött biohulladékból, és Pozsonyba küldték azt elemzésre.

A vizsgálat eredménye néhány napon belül készül el. Az emberek nincsenek közvetlen veszélyben, mivel ezt a hulladékot a mezők trágyázására is használják.

- nyilatkozta Blasko, aki igyekezett megnyugtatni a környékbeli lakókat azzal, hogy a mentőegységek minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a szennyeződés mértékét minimalizálják.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy

a baleset részletei és a további teendők csak később kerülnek majd nyilvánosságra, ugyanis még tartanak a vizsgálatok és a kárfelmérés.

Amit eddig tudni lehetett a szlovák-magyar határhoz mindössze pár tíz kilométerre történt ökokatasztrófáról, hogy csütörtök délelőtt egy megsérült tárolótartályból hatalmas mennyiségű digesztátum (hulladék, amely a biogáz előállítása után marad vissza), azaz fermentált anyag ömlött a Varbók patakba.

A Csábrágvarbók mellett található Varbók patak a Korpona és a Litava patakokkal együtt Ipolyság alatt egyesül a Veperec és Nádas patakokkal, és Gyerk alatt ömlik a szlovák-magyar határon található Ipoly folyóba.