Átszervezik az Afrikában állomásozó amerikai haderőt

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését - jelentette be szerdán a Pentagon.
Vágólapra másolva!

A tárca közleménye szerint Mark Esper miniszter elrendelte a helyi biztonsági erőket segítő dandár telepítését a kontinensre annak érdekében, hogy afrikai országokban kiképző, tanácsadó és segítő feladatokat lásson el. A dandár telepítése az első lépés az Egyesült Államok afrikai szerepvállalásának átalakításában. A hazarendelt alakulat a kentuckyi katonai támaszpontra tér vissza, a dandár pedig átveszi a helyét, de csakis az afrikai katonák kiképzésében és segítésében vesz részt.

Az Alyssa Farah szóvivő által aláírt kommüniké hangsúlyozta: az átalakítással az amerikai kormányzat célja az, hogy versenyképes legyen Kínával és Oroszországgal Afrikában is. Részletesebben azonban nem fejtette ki e versenyképesség mibenlétét.

Együtt a franciákkal

Mark Esper miniszter január végén fogadta Washingtonban Florence Parly francia védelmi minisztert, aki azt kérte az amerikai kormányzattól, hogy támogassa továbbra is a francia erőfeszítéseket a dzsihadisták ellen a Száhel-övezetben vívott harcban. Parly akkor kiemelte, hogy "butaság" lenne az amerikai hozzájárulás csökkentése a térségben, mert ez szerinte korlátozná a terroristák elleni hadműveletek hatékonyságát is.

Nem akarnak szabad teret adni Pekingnek és Moszkvának

Esper már akkor jelezte, hogy Washington ugyan nem vonul ki teljesen Afrikából, de felülvizsgálja és átszervezi az ottani jelenlétét. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok elsősorban a Kína és Oroszország felől érkező, szerinte a korábbiaknál erőteljesebb fenyegetésekre összpontosítja figyelmét és erejét. Roger Cloutier tábornok, az Afrikában állomásozó amerikai szárazföldi erők parancsnoka szerdán a Pentagonban tartott telekonferencián azt mondta: azt üzeni az afrikai partnereknek, hogy nem távozunk a kontinensről. A tábornok kifejtette azt is, hogy Washington nem akar "szabad teret" adni Afrikában Pekingnek és Moszkvának, amelyek szerinte megpróbálják kiterjeszteni befolyásukat a kontinensen.

Hatezren

Jelenleg mintegy hatezer amerikai katonai állomásozik Afrikában, mintegy nyolcszázan a kontinens nyugati vidékein segítik a franciákat a dzsihadisták elleni hadműveleteikben és körülbelül ötszáz katona tartózkodik Szomáliában, Afrika keleti vidékén. A legnagyobb amerikai katonai támaszpont Dzsibutiban van.